Vízkereszt utáni szombat – 1Jn 5,14-21; Jn 3,22-30
A karácsonyi időszak végén az új évre milyen programot tűztünk magunk elé?
A karácsonyi időszak legvégén, amikor már nemcsak az új egyházi évet, hanem az új polgári évet is megkezdtük, és egy utolsó nagy szemlét tartunk az elmúlt időszak felett, ugyanakkor a jövőbe tekintünk, felejthetetlen számunkra Keresztelő János alakja, akinél Jézus szava szerint „nincs nagyobb az asszonyok szülöttei között”. Ő már édesanyja méhében meghallotta és felfogta a „pusztában kiáltó Szót”, Isten Igéjét, aki őt a pusztába hívta, hogy az Úr hangját fölerősítve tovább adja, és készítse annak az Úrnak az útját, Aki majd „szólásra nyitja ajkát”, hogy isteni tanítását szelíd emberi szavakkal elmondja.
Amikor Keresztelő János tanítványai közölték mesterükkel, hogy Jézus „most szintén keresztel, és az emberek tódulnak hozzá”, bámulatosan alázatos magabiztossággal „János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta”.
Ki tudná megmondani, hogy kire vonatkozott Jánosnak ez a kijelentése? Önmagára, vagy Jézusra? Vagy esetleg mindkettőjükre? Feltételezhetjük, hogy Keresztelő János magára gondolt, hiszen küldetését Istentől kapta, s ennek mindig tudatában is volt. Ugyanakkor gondolhatott Jézusra is, aki a mennyei Atyától kapta hatalmát. További szavai is fontosak és pontosak, hogy mit mond Jézusról és önmagáról, valamint egymáshoz való viszonyukról.
„Nem vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja szavát és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes.”
Mondanivalóját erősíti az a magatartása, hogy Jézus nyilvános fellépésével János a háttérbe húzódott. Ezzel világosan kifejezte, amit válaszának záró mondatában meg is fogalmazott, hogy neki, az előfutárnak kisebbednie, a Messiásnak pedig növekednie kell, és engedte, hogy saját tanítványai Jézus nyomába szegődjenek.
Keresztelő Jánosnak azt a zárómondatát, hogy „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem”, egész életünk jelmondataként, vagyis egész életprogramunk összefoglalásaként is elfogadhatjuk. Sőt, úgy alkalmazhatjuk magunkra, hogy mi nemcsak Jézus hangját hallhatjuk, hanem az ő életét élhetjük. Vagyis engednünk kell, hogy Jézus élete kiteljesedjék bennünk. Életünk során Jánoshoz hasonlóan nekünk sem magunkat kell előtérbe helyeznünk, hanem Jézust.
A karácsonyi időszak imáját nemcsak mondani kell, hanem élni is. Jézus éljen bennünk, Ő gondolkozzon, Ő imádkozzon, Ő szeressen, Ő szenvedjen bennünk, Ő nézzen a szemünkkel, Ő beszéljen a szánkkal, Ő cselekedjen a kezünkkel, Ő működjön általunk, stb.
A Krisztussal való együttélés töltse el mindnyájunk szívét túlcsorduló mértékben szeretettel, örömmel és békével az új év minden napján is és egész életükben!