Vízkereszt utáni szerda – 1Jn 4, 11-18; Mk 6, 45-52
1Jn 4,18: „Aki fél, az még nem tökéletes a szeretetben.” Milyen félelmeink vannak?
Meglepően fogalmazott Márk evangélista, amikor a 6,48-ban a következő két mondatot tette egymás mellé: „Amikor Jézus látta, hogy a tanítványok mennyire küszködnek az evezéssel, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket.” (Sic!) De akkor miért indult feléjük?
Olykor Isten mintha szándékosan bújócskát akarna játszani velünk. Kétségek közt hagy, szinte a végsőkig próbára teszi erőnket és türelmünket. Miért? – Ha már egyszer az Isten kinyilatkoztatta magát Jézus által, aki vállalta a földi életet, miért nem teszi ezt mindig nyilvánvalóvá? Miért engedi, hogy kísértetnek véljük?
Mert az Isten csak a kölcsönös szeretetben tudja egészen kinyilatkoztatni magát. A szentleckében azt olvashattuk, hogy „Megismertük a szeretetet, amelyet az Isten helyezett belénk, és hittünk benne. Az Isten szeretet.”
Az embernek Isten önmagát, az ő szeretetét akarja adni. Ebben kell hinnünk. Csak gátlásainkat legyőzve önzetlen szeretettel fordulunk mi is egymás felé, akkor oldódik fel bennünk a félelem. „Ha szeretjük egymást, akkor bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk.” (1Jn 4,12). Hitünknek ez a legnagyobb ajándéka.
Jézust sokszor nem ismerjük fel, sőt kísértetnek véljük, mert nem úgy intézkedik, ahogyan mi elvárnánk. Nagykorúvá akar tenni bennünket. Azt akarja, hogy benne bízva járjuk az élet útját. Amikor igazán szükségünk van rá, akkor megismerteti magát.
A tanítványok bárkája hű képe a mi bizonytalan emberi létünknek, a mi igyekezetünknek, ahogyan az elemeknek kiszolgáltatva igyekszünk a túlpart felé. Amikor Jézus beszállt a bárkába, a szél és a víz elcsendesedett, és a tanítványok félelme is eloszlott. – A mi szorongásaink is csak akkor oldódnak fel, amikor Jézust befogadjuk bárkánkba: törékeny és bizonytalan mindennapjainkba.
A vízen járó Jézus nem félelmet akart kelteni tanítványaiban, hanem hitüket és bizalmukat akarta növelni. Jézus vízen járása szelíd, de erőteljes kinyilatkoztatás Istenről, aki uralkodik a természet erői fölött. Jézusnak az a tette, hogy beszállt a tanítványok bárkájába, jóllehet semmi szüksége nem volt e törékeny eszközre, felér egy szeretet-vallomással.
Akkor még érzéketlen volt a tanítványok szíve ilyen finom jelzésekre. De később, amikor újra haragos lesz a tenger és bárkájuk ide-oda hánykódik a hullámok taraján, majd eszükbe jutnak Jézus szavai: „Bátorság! Ne féljetek!” És maguk mellett érzik az Urat, akinek lába alatt a haragos és hatalmas hullámok lágy szőnyeggé simulnak.
! Minden félelmetesnek vagy egyenesen kilátástalannak látszó helyzetben higgyünk Isten szeretetében! „A szeretetben nincs félelem. Aki fél, az még nem tökéletes a szeretetben.” Kérjük Jézustól (nemcsak a rózsafüzérben!), hogy „szeretetünket tökéletesítse!”