Szent Család vasárnapja – Kol 3, 12-21; Lk 2, 41-52
Családunkban/közösségünkben Isten szándéka szerint élünk-e? Nem keressük-e önzően saját boldogságunkat?
A Teremtés Könyvében az áll, hogy Isten az embert a maga képére, férfinak és nőnek, egymással való egységre teremtette. Jézus, aki földi életének legnagyobb részét családi keretek között töltötte, a leghitelesebb tanítást adja arról, hogy mi az Isten elképzelése az emberről.
A házasságkötési eskü szövege úgy szól, hogy „szeretetből veszlek/megyek hozzád feleségül, Isten szándéka szerint”. József és Mária is így kötöttek házasságot.
Jézus és a Szentírás tanítása nyomán a szentatyák azt is részletesen kifejtették, hogy a család tagjainak külön-külön hogyan kell hasonlítaniuk a háromszemélyű egy Istenre. Szerintük az apának a mennyei Atya gondviselését kell utánoznia, ahogy Szent József is tette, a gyerekeknek a Fiút, aki nemcsak a mennyei Atyának engedelmeskedett, hanem Máriának és Józsefnek is, a feleségnek pedig (NB!) különösen a Szentlelket kell követni. A család minden tagjának pedig növekednie kell nemcsak korban, hanem bölcsességben és kedvességben egymás és Isten előtt. ! A Szent Család példájából elsősorban az önzetlen, saját akaratáról lemondani tudó szeretetet kell megtanulni. Ha két ember azért házasodik össze, hogy boldoggá tegye saját magát, akkor egyikük sem lesz boldog. Ha azért házasodnak össze, hogy boldoggá tegyék egymást, akkor mindketten elnyerik a boldogságot. Csak egymás boldogságát szolgálva kovácsolhatják a saját boldogságukat is.
A családi/közösségi élet jelenkori válságát elsősorban az önzetlenség hiánya okozza. A házasság fokozatosan az érzelmi elégedettség egyik formájává alakult. Sokan azt gondolják, hogy ha házasságra lépnek, az majd érzelmileg kielégíti őket. Az egyéni boldogságot a családtagoknak nem önző módon a többi tag kárára vagy hátrányára kell keresni, hanem egymás boldogságát kell keresni és szolgálni. Az egyéni boldogságérzet és elégedettség miatt sokan önzően felrúgják az életre szóló hűségi esküt, amire a másik ember egész életét ráépítette, amelyre alapozva gyermekek születtek. Az önzés, amely csak azt keresi, hogy mit kaphatok én, mi válik saját magam javára, gyilkolásra képes még a család legszentebb szentélyében, az anyaméhben is.
Mária és József egészen másképp képzelte el az életét. A közéjük megtestesült Istengyermek teljesen átírta a sorsukat, a megálmodott jövőjüket. „Igenjük” elsősorban az Istennek kimondott „igen”. Mivel Isten akaratát látták abban, ami velük történt, ezért tudtak mind Jézusért, mind egymásért annyi áldozatot hozni, ezért tudtak minden szenvedésben és üldöztetésben hűségesen kitartani egymás mellett. ! A boldogságot csak az elkötelezett, önmagáról megfeledkezni tudó szeretetben lehet megtalálni. Elsősorban nem az teszi boldoggá az embert, amit ő kap, hanem az, amit ő ad hozzá mások életéhez, amivel ő teszi szebbé és gazdagabbá az életüket, amikor önmagával tudja megajándékozni azokat, akikkel együtt él.