December 27. Szent János apostol – 1Jn 1, 1-4; Jn 20, 2-8
Örülünk-e az Ige megtestesülésének, és annak, hogy közösségben vagyunk Istennel és egymással?
A mai szentleckéből megtudjuk, hogy Szent János miért írta a levelét: „Ezeket azért írjuk nektek, hogy örüljetek és örömötök teljes legyen.”
Karácsony 
ünnepi miséjén János evangéliumának a kezdetét olvastuk fel, melynek első mondata és annak első szava a „kezdetről” szól. „Kezdetben volt az Ige.” Az egész Szentírásnak a legelső szava is ez: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” János apostol nem a világ teremtésében látja a kezdetet, hanem az idő kezdete előtt (= a világ teremtése előtt), amikor egyedül csak a három személyű Isten (= a Szentháromság) létezett, benne az Ige, amely „az Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél”. János első levele így kezdődik: „Ami kezdettől fogva volt, az élet Igéjét hirdetjük nektek.”
Ez azt jelenti, hogy az Atya már világ teremtése előtt, öröktől fogva elhatározta szent Fia megtestesülését. Ezt azért tette, hogy számunkra is megtapasztalható legyen az Isten, az Ő szeretete. Mert Isten az Ő szeretetét, az Ő életét akarja adni nekünk. „Az Ige testté lett és közöttünk élt”, hogy láthassuk azt, aki egyébként láthatatlan. Mert „Az élet megjelent.” Maga az „Élő Isten” jelent meg Jézus Krisztusban, számunkra is érzékelhető valóságként, amint János írta: „amit saját szemünkkel láttunk, kezünk tapintotta, az Élet Igéjét” (aki megjelent nekünk).
De csak azok ismerték föl benne a testté lett Igét, akik hittek benne. Jézus sírboltjában János a lepleket látva hitt. Ezt a hitet erősítette meg Jézus, amikor feltámadása után az apostolok körében megjelent: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”
A Zsidókhoz írt levélben olvashatjuk, hogy „A hit: meggyőződés arról, amit nem látunk (vagyis az Istent).” (Zsid 11,19 Csak a hívő ember ismeri fel Jézus Krisztusban a Megváltót. Hit kellett annak idején Betlehemben a pásztoroknak, majd később a napkeleti bölcseknek is ahhoz, hogy a kicsi gyermekben felismerjék az Üdvözítőt. Ugyanígy hittel ismerjük fel mi is a Szentostyában, sőt magunkban is, hogy Jézus jelen van. Karácsony ünnepi miséjének evangéliumában hallhattuk, hogy „akik hisznek benne és akik befogadták, azoknak az Isten hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” Ez a karácsony másik örömhíre. Mert amikor az Isten kezdettől fogva elhatározta, hogy akik hisznek Krisztusban, azok általa Isten gyermekeivé legyenek, vagyis közösségben legyenek a Szentháromsággal, ezzel együtt közösségben legyenek azokkal is, akikkel együtt ezt a közös hitet vallják, vagyis egymással. Ahogyan a mai szentleckében hallhattuk: „legyetek ti is közösségben velünk! Mi ugyanis az Atyával és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben (a Szentlélekben)”
! Ezért lehet a karácsony az Egyházba tartozó emberek közösségének az ünnepe, mindnyájunké, akiket nem a vér szerinti kötelék, hanem ennél szorosabb: a Krisztusba vetett közös hit fűz egységbe.
Becsüljük meg az Ige megtestesülésébe vetett hitnek ezt az ajándékát, amely vég nélkülivé és teljessé teszi bennünk az Istennel és egymással való egységünk örömét!