December 22. – Lk 1, 46-56 (Magnificat) – Hogyan készülünk Krisztus születésének méltó megünneplésére?
Karácsonykor a Szűzanya éneke (a Magnificat) lehet a mintánk, hogyan köszönthetjük méltó módon a testté lett Igét.
Mindenekelőtt imádjuk és magasztaljuk az Istent! Mária előzőleg hosszú utat tett meg gyalog, és bizonyára nagyon elfáradt. Neki is voltak gondjai, teendői és fáradalmai. De énekéből hiányzik minden kérés, panasz és vigaszkeresés. Ő Istenhez emelte szívét és gondolatait, ujjongással, Istenre vetett tekintettel nézett önmagára, és kicsinysége tudatában átérezte Istennek minden érdem nélkül rááradó szeretetét.
Isten imádása és dicsőítése után következett a köszönet, a hálaadás Isten hűségéért. Nemcsak a maga nevében mondott köszönetet, hanem népének nevében is. Ez a magyarázata annak, hogy az Ószövetségi Szentírásban különböző helyeken található mondatokkal adott hálát.
Mi is adjunk hálát azért, hogy velünk is nagy dolgokat művelt a Hatalmas! Nem a hiányokra, a megoldatlan helyzetekre, a szenvedéseinkre kell tekintenünk, hanem hálát kell adnunk Isten velünk művelt nagy tetteiért. A kinyilatkoztatás megismertetésével minden emberi értelmet meghaladó tudást tárt fel előttünk, a keresztségben az isteni természetben részesített, a szentáldozásban krisztushordozóvá tett.
Ezeken felül vannak külön személyes adományaink is. Isten nagy ajándékokat ad különösen az alázatosaknak, akik rábízzák sorsukat, és neki akarnak szolgálni. Életünk legnagyobb ajándéka: Ő maga. Köszönjük meg azokat az embereket is, akiknek szívébe irántunk való szeretetet öntött: akik szeretnek minket és akiket szerethetünk, akik elfogadják a mi szeretetünket.
De a saját népünk történelméért se felejtsünk el hálát adni! Ne csupán az emberi bűnöket lássuk meg nemzedékről nemzedékre, hanem az Isten irgalmát, hűségét, az ő hatalmas tetteit is, amelyekkel felforgatja az ellene lázadó, illúziókban élő emberek látszatvilágát. Hűséges az Isten ígéreteihez és irgalmasságához, Ábrahámtól Krisztusig, és Szent István királyunktól a magyar szenteken át az utolsó napig. Ennek az évnek a történéseiért, a megpróbáltatásokért és a kapott kegyelmekért is adjunk hálát!
Ne elégedjünk meg a saját, előre elkészített szavainkkal! Ahogyan Mária is a hagyományból merítette magasztaló énekéhez a szavakat, mert ezek nem is prózában elmondott szavak voltak, hanem énekek, úgy határozzuk el már most, hogy mi is bekapcsolódunk a közös imádságba és éneklésbe, olyan szépen és lelkesen, amennyire csak tőlünk telik. De közös éneklésünk nem a szép szavak és szép dallamok miatt lesz igazán értékes, hanem amiatt, hogy ahol többen összegyűlünk Krisztus nevében és úgy imádkozunk, ott Krisztus is jelen van, és velünk együtt Ő ad hálát az Atyának végtelen szeretetéért. ! „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte”.
Mindezt illik méltó módon megköszönni, amelyre készülni kell!