December 19. – Bír 13,2-7. 24-25; Lk 1, 5-25.
Készek vagyunk-e befogadni életünkbe Krisztust?
Emberileg érthető Zakariás kételkedése, könnyen találunk magyarázatot hitetlenkedésére. Feleségével együtt ugyanis mindketten idősek voltak már, nem reménykedhettek abban, hogy gyermekük fog születni. Mégis helytelennek bizonyult a hitetlensége. Mert amit az Isten angyala mondott neki, azt maga Isten mondta. Ő tehát nem hitt Isten szavának, nem értette meg Isten szándékát. Mert Isten szándékai nem fértek bele abba a keretbe, amelyet ő hátralévő éveire elképzelt. Nem gondolta azt, hogy Isten ott is tud új utat mutatni, új életet teremteni, ahol erre emberileg már nincs remény.
Zakariás jelet kért, hogy valóban igaz-e, amit az angyal neki mond. A jelet megkapta, de a jel egyúttal a büntetés is volt a hitetlenségéért. Megnémult, és egészen addig nem tudott beszélni, amíg a neki mondottak be nem teljesednek, s meg nem született a gyermek.
! Isten megváltó tervének útjába nem állhat semmi. Az emberi hitetlenség nem akadályozhatja meg és nem is késleltetheti az Üdvözítő jövetelét. Számunkra az a tanulság, hogy bele kell egyeznünk Isten akaratába, hittel el kell fogadni Isten szándékait.
A hitetlenség minket is némává, süketté, vakká, bénává tesz. A hit viszont megnyitja fülünket Isten szavának meghallására, megnyitja szemünket, hogy felismerjük mindazt, ami üdvösségünkhöz szükséges, erőt is ad, hogy Isten útján járjunk, és végül megnyitja ajkunkat Isten dicsőítésére.
Isten nemcsak a természetes élet továbbadásánál, hanem az isteni élet kiáradásában és befogadásában is igényli mindegyikünk közreműködését.
Saját magunk tudjuk a legjobban, hogy esetünkben mire vonatkozik az a felszólítás, hogy „Készítsétek az Úr útját!” Remélhetőleg már mindnyájan felismertük, hogy konkrétan mik képeznek akadályt az Istennel és egymással való szeretet-kapcsolatainkban!
Tudatában kell lennünk annak is, hogy ezeknek az akadályoknak a legyőzése csak Isten segítségével történhet. Jól jegyezzük meg, hogy mit mondott az angyal: „Istennek semmi sem lehetetlen.” Isten megmutatja, hogy ott is van megoldás, ahol emberileg nincs remény. De minden egyéni képességünkre is szükség van, és legfőképpen, őszinte bűnbánatra!
! A bűnbánat szentségének igénybevételével nemcsak Istentől kell bocsánatot kérnünk, hanem előzőleg megbántott embertársainktól is, és az okozott kárt lehetőségeink szerint igyekeznünk kell jóvátenni. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy állandóan szükség van az egymás iránti nagy figyelmességre, tapintatra, szelídségre és türelmes szeretetre, és nemcsak az ünnepnapokban!
Ne lankadjon az aktivitásunk! Most már csak a legfontosabbakra törekedjünk, hogy Krisztus bennünk is megszülethessen és fejlődhessen! Törekednünk és vigyáznunk kell arra, amit Keresztelő Szent János mondott: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem!”