Advent 2. vasárnapja. C. – Lk 3,1-6
Mi a legfőbb életcélunk? Ennek megfelelő (értékes) életet élünk-e?
Életcélunk sokféleképpen megfogalmazható.
Pl.: Isten életét (= az ő jelenlétében) élni. Vagy
Szent Ágoston szerint: Magadnak teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, amíg benned meg nem nyugszik. Olykor úgy érezzük, hogy mintha Isten eltávozna tőlünk. Ilyenkor hiányoljuk Isten jelenlétét, az örömet, a békét, a lelki erőt, az Ő szeretetét.
Ahhoz, hogy Isten eljöhessen (= visszajöhessen) az életünkbe, elő kell készítenünk az Ő útját. A mai vasárnap programja ez: Készítsétek az Úr útját…
! Isten emberek közvetítésével jön el hozzánk, és miután befogadtuk Őt, a mi közvetítésünkkel jut el másokhoz is. Ha azt kívánjuk, hogy Isten eljöjjön hozzánk, nekünk kell Isten útjává válnunk mások számára. Isten akkor van velünk, akkor él bennünk, ha készek vagyunk másokhoz elvinni Őt, ha igyekszünk olyan emberekké lenni, akiknek szavaiból, cselekedeteiből felismerhető az Isten azok számára, akik között élünk. Ha meg akarjuk érezni Isten szeretetét, szeretnünk kell embertársainkat. Ha boldogok akarunk lenni, akkor boldogságot kell vinnünk mások életébe. Ha értelmes életet akarunk élni, értelmet kell adnunk mások életének. Úgy kell elkészíteni az Úr útját (= önmagunkat), hogy felismerve bűneinket, bűnbánatot tartunk és igyekszünk egyre jobb emberekké válni. Ehhez nagy motivációt ad, ha felelősséget tudunk érezni másokért.
A hegyek lehordása jelenti a kevélységből, az önzésből, a hiúságból, mások lenézéséből fakadó bűneink leküzdését, a völgyek feltöltése pedig a mulasztásainkból, lustaságainkból, hanyagságainkból fakadó bűneink elleni küzdelmet. Így válhatunk Isten egyre simább útjává az emberek felé. Így lehetünk olyan ajándékká, akinek örülni tudnak az emberek, akinek jó a közelében lenni.
! Az elhatározás önmagában kevés. Céljaink megvalósításához erőre és megfelelő felszerelésre (eszközökre) is szükség van. Ezek nélkül céljaink megmaradnak a vágyakozás szintjén. Az ember ereje abban mutatkozik meg, hogy meddig képes kitartani céljai mellett. Néha elfáradunk, esetleg el is csüggedünk. De nem szabad elfelejteni a célt. Újra erőt kell gyűjteni, és mindvégig küzdeni kell, amíg el nem érjük célunkat.
Nem szabad halogatni a feladatok végrehajtását. Itt és most, a saját körülményeink között kell megtérni. Itt és most van lehetőségünk jót tenni és a rosszat elutasítani. És amit nem szabad elfelejteni: nem a saját erőnkből, nem a két markunkkal, kis talicskánkkal, vagy akár a magunk építette buldózerrel lehet és kell mindezt megtenni, hanem Isten cselekszik bennünk, Ő folytatja és viszi teljességre a jót, amit megkezdett bennünk. NB! Nemcsak a magunk útjait építjük a másokét keresztezve, hanem az Úr útját is. A mi feladatunk az, hogy működjünk együtt az Úrral, és lankadatlanul bízzunk benne: az Isten szeretetébe vetett hit hegyeket mozgat.