Advent 1. hete, péntek – Mt 9, 27-31
Hisszük-e, hogy Jézus a világ világossága, és követjük-e Őt? Vállaljuk-e testvéreinket gyöngeségeikkel együtt?
Jézus nyilvános működésének megkezdésével kapcsolatban Máté evangéliuma Izaiás prófétát idézi: A nép, amely sötétségben ült, nagy világosságot látott. Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek. (Mt 4,16) Izaiás próféta a mai olvasmány szerint is úgy öntött reményt a csüggedőkbe, hogy lelki gyógyulást ígért: Azon a napon a süketek is meghallják az Írás szavát, a vakok szeme pedig látásra nyílik a sötét homály után.
János evangélista szerint Jézus elsősorban azért jött, hogy – mint a világ világossága – megnyissa szemünket az üdvösség útjának felismerésére. Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak: hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek. (Jn 9,39) Jézus szánalommal beszélt azokról, akiknek sötétség borult ez elméjükre, ezért nem ismerték őt fel. Ha a sötétség világosság benned, mekkora lesz maga a sötétség.
A két vak, aki egymásba kapaszkodva, egymást támogatva Jézus nyomába szegődött és kiáltozott: Könyörülj rajtunk, Dávid fia!, nem élt olyan lelki vakságban, mint azok, akik azt gondolták önmagukról, hogy látnak, pedig nem ismerték fel Jézusban a Megváltót. Ezek a vakok anélkül, hogy ismerték volna Krisztust, egymás terhét hordozták, ezzel már teljesítették az Ő törvényét.
A két vak nemcsak a nyomorúságban volt együtt, hanem a Jézusba vetett hitben is. Különös módon két testi vakság szeretettel társulva teljes belső látásra segítette őket. Ők mind a ketten hittek abban, hogy Jézus képes őket meggyógyítani. Magában Jézusban hittek. NB! A kölcsönös szeretetből elfogadott nyomorúság az a föld, amelyből kihajt a hit és a remény. Egészen a szállásáig kísérték Jézust, sőt, vették a bátorságot, és bementek hozzá. Csak ekkor kérdezte meg tőlük Jézus: Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok? Csak akkor mondta nekik: Legyen a hitetek szerint!, amikor azt felelték, hogy Hisszük, Uram!,
A két vak példájából kitűnik, hogy alázatossággal, ugyanakkor állhatatossággal kell közelednünk Jézushoz, és az is, hogy Ő mit vár el tőlünk. Jézus ott nem tesz csodát, ahol bizonyítékokat követelnek tőle. Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosakat fölemeli. Hinni kell, hogy Jézus a javunkat akarja, és biztosítja is azt. De állhatatosságra is szükség van Jézus követésében, mint ahogy a vakok is kitartóan követték Őt, pedig a vak ember számára nem könnyű a járás. Nagy szükségük volt egymásra és a hallásukra is.
! Ha egy családban/közösségben a legteljesebb mértékben felvállalják egymás gyengéit, nyomorúságait, gyógyíthatatlannak tűnő testi és lelki bajait, akkor Isten országa (Jézusban) azonnal elérkezik közéjük. Pilinszky János írta: Milyen megkésve értjük meg, hogy a szemek homálya pontosabb lehet a lámpafénynél, és milyen későn látjuk meg a világ örökös térdre roskadását.
Kövessük Izaiás prófétának a vasárnapi olvasmány utolsó mondatában elhangzott felszólítását: Gyertek! Járjunk az Úr világosságában!