Advent 1. hete, hétfő – Mt 8, 5-11
Hiszünk-e Isten szeretetében és abban, hogy üdvözíteni akar minket? Törekszünk-e mi is minden erőnkkel az üdvösségre?
Jézus két ok miatt állította elénk példaképnek a kafarnaumi százados hitét:
(1) Nem tartotta szükségesnek Jézus személyes jelenlétét a gyógyításhoz. Hitt abban, hogy távolról, puszta szavával is meg tudja gyógyítani a beteget.
(2) Hitte, hogy Jézus Istentől kapta a hatalmát az ártó erők fölött, ahogyan neki is a császártól kapott hatalom miatt van tekintélye beosztottai fölött.
A kafarnaumi százados hitével hinni annyit jelent, mint Jézus mögött meglátni az Atyát. Jézus nemcsak a saját szeretetét bizonyította, hanem az Atya szeretetéről is tanúskodott. A nagypéntek és a húsvét sem pusztán Jézus szeretetének és győzelmének az ünnepe, hanem az Atya kinyilatkoztatása is. Ilyen szeretettel szeret minket az Atya.
Minden szentáldozás előtt a százados imádságát mondjuk. Nem azért, hogy méltatlanságunk tudata ránk nehezedjen, vagy éppen távol akarunk maradni Jézus asztalától, hanem azért tudatosítjuk magunkban, mennyire méltatlanok vagyunk, hogy aztán förgeteges örömmel tudjunk örülni Urunk érkezésének. Mert Ő nem hederít tartóztató üzenetünkre. Hiába mondjuk, hogy nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, Ő mindig újra hajlékunkba jön. Hát akkor ettől hogyne gyógyulna meg a lelkünk!
A százados alázatos szavai arra tanítanak, hogy Isten áldását és segítségét őszinte alázattal kell fogadni, és ugyanakkor el kell fogadni. A kegyelem ott működik, ahol lemondunk önteltségünkről és bízunk Isten mindenhatóságában. Csak engednünk kell, hogy megszabadítson minket is a békétlenségek által okozott lelki sebzettségünktől és nyomorúságunktól!
Jézus a kafarnaumi százados szolgájának meggyógyításával egyszerre igazolta küldetését és Isten irgalmának kiáradását, ugyanakkor elővételezte a pogány népek felkarolását és az egyetemes megváltást is.
Amikor Jézus születésének megünneplésére készülünk, gondoljunk arra, amit az Atya szeretetéről mondott Jézus Nikodémusnak éjszakai beszélgetésében. Olyan nagyon szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát is odaadta, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” ! Higgyünk Isten szeretetében!
Adventben arra is meghív minket Egyházunk, hogy egész életünket úgy éljük meg, mint egy nagy zarándoklatot, amelynek során nemcsak közös imáinkkal, hanem áldozatos szeretetünkkel is segítjük egymást napról napra, sőt óráról órára, és amelynek végén majd asztalhoz telepedhetünk az Isten országában.
Ismerjük fel nehézségeinket, de nemcsak a mieinket, hanem zarándok-társainkét is, hogy mi akadályoz minket utunkon! Ismerjük el botlásainkat, tévedéseinket, bűneinket, és bízzunk Isten irgalmas szeretetében! Engedjük, hogy Krisztus meggyógyítson és üdvözítsen minket, és alázattal higgyünk abban, hogy ez Egyházunk papjainak szolgálata, a szentgyónás és a szentáldozás által valósul meg! Ezen az úton jön el hozzánk az Úr, és ezek révén gyógyít és üdvözít minket.