Advent 1. vas. C. – 1Tessz 3,12-4,2. – Lk 21, 25-28, 34-36
Hogyan készülünk az Úr érkezésére?
A mai nappal új egyházi év kezdődik. Ennek első időszaka az advent, amely a latin adventus Domini kifejezésből származik (= az Úr eljövetele/érkezése).
Az adventi időszakban az Úr négyféle eljövetelére emlékezünk. Az első a történelmi úrjövetnek, az Ige test szerinti születésének méltó ünneplése, a karácsony, melyre a majd az adventi időszak végén, december 17-től kezdve készülünk.
A mai evangélium továbbra is Krisztusnak a világvégi, negyedik eljövetelére irányítja a figyelmünket, amellyel az elmúlt egyházi év utolsó időszakában foglalkoztunk. De eljön az Úr a mi földi életünk végén is, és ez szorosan kapcsolódik Krisztus világvégi eljöveteléhez, mert az utolsó ítéletet 
mindegyikünk abban az állapotában fogja átélni, amelyben halálunkkor leszünk. A halálunk pillanatában dől el végső sorsunk. Ennek idejét nem tudjuk, de minden nappal közelebb kerülünk halálunk pillanatához, a személyes megítélésünk napjához, amely – mint a karácsony – az óramű pontosságával meg fog érkezni.
Hogy milyen ítéletet tartogat számunkra az Úrnak az utóbbi két érkezése, az attól függ, hogyan fogadjuk az Úr kegyelmi jövetelét, amely életünk minden napján bekövetkezik. Földi életünkben mindig másképp jön az Úr. Minden szentgyónásban és szentáldozásban is a megtestesült Igét fogadjuk be, de csak akkor vagyunk méltók a fogadására, ha felismerjük és befogadjuk Őt azokban is, akiket személyes kapcsolatainkban Ő nekünk ajándékozott. Fel kell Őt ismernünk akkor is, amikor a Szentírás által szól hozzánk.
Nem tétlen és nem céltalan a várakozásunk, és nem vak sors a mi életünk, hanem beteljesedés. Mi Krisztusra várunk. Állandóan úton vagyunk, és Krisztus is állandóan úton van felénk. Nemcsak mások által akar hozzánk jönni, hanem általunk is akar másokhoz menni. Vajon felismerjük-e ezeket a lehetőségeinket, és teljesítjük-e ezt a hivatásunkat/küldetésünket?
A szentlecke a várakozás legfontosabb elemeként a szeretetben való gyarapodást jelöli meg. Gazdagítson és gyarapítson titeket az Úr a szeretetben egymás és mindenki iránt!
A mai evangéliumban virrasztásra és imádkozásra szólít fel az Úr. A figyelmetlen ember nem veszi észre, ha felebarátja rászorul a segítségére. Az éber ember azonban, aki nyitott szemmel és el nem elnehezült szívvel éli életét, észreveszi, hogy miben lehet az Úristen és felebarátja szolgálatára. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Isten gyermekei és egymás testvérei vagyunk, és a mennyország az otthonunk. NB! Legfőbb célunk az örök boldogság, melyet az Isten- és emberszeretet útján érhetünk el. Mindnyájunknak szüksége van arra, hogy szeressünk és szeressenek minket.
Úgy virrasszunk, úgy imádkozzunk, és úgy éljünk, hogy számunkra az Úr utolsó érkezése a várva várt találkozás, a beteljesülés napja legyen!