Évközi 33. hét, kedd – Lk 19,1-10
Isten személyes jelenlétében élünk-e? Vágyódunk-e az ilyen együttlét után?
Mi bizonyára nem vagyunk olyan kirekesztettek és utálatosak, mint Zakeus volt Jerikóban, ahol tisztátalannak és árulónak tartották a rómaiakkal és a pogányokkal való kapcsolatai, valamint a foglalkozása miatt. Ő nemcsak a termetét tekintve volt kisebb a többi embernél, hanem erkölcsileg is, és emiatt sokszor kellett éreznie a megvetettség és a kivetettség keserűségét.
De mi indította Zakeust, ezt a rettegett befolyással rendelkező, ugyanakkor végtelenül magányos pénzembert arra a merészségre, ami a korabeli városok „közéletében” is rendkívül szokatlan és furcsa jelenségnek számított, hogy bérelt vámszedői hivatalának biztonságát otthagyva, felkapaszkodjék egy útszéli vad fügefára? Tudta, hogy a rangja és a közmegvetése miatt lehetetlen, hogy beálljon a tolakodók tömegébe.
Miért szerette volna látni Jézust, akit szegénysége ellenére beszédei és tettei naggyá tettek? Talán hallotta azoknak az egyszerű, szegény embereknek a beszámolóit, akiket Jézus boldoggá tett, és rádöbbent, hogy ő eddig hiába kereste a boldogságot. Egy biztos: nem egyszerűen a kíváncsisága hajtotta, hanem – a nyugtalan és boldogtalan szíve. Aztán a mi Urunk nemcsak észrevette, hanem meg is szólította a lombok közt rejtőzködőt: „Ma a te házadban kell megszállnom.”
! Isten kezdettől fogva azt az ajándékot készítette a világnak (ezért teremtette), hogy beletestesüljön a világba, hogy „szállást vegyen” nálunk. Betlehemben erről énekeltek az angyalok, és Márk evangéliumában erről szóltak Jézus első mondatai: „Beteljesedett az idő, elérkezett a Mennyek Országa! Térjetek meg, és higgyetek az örömhírben!” – Zakeusnak ezt úgy mondta, hogy „Ma nálad kell megszállnom.” És minden embernek ezt mondja. Jézus ad, mielőtt bármit is kapott volna. Anélkül ad, hogy előzőleg föltételeket szabott volna. De akihez Jézus betér, az nem maradhat olyan, mint azelőtt volt. És ezt a mélyreható változást a környezetének is észre kell venni. Zakeus hálája jeléül – a maga módján – a legnagyobb értékkel akarta Jézus látogatását viszonozni. „Vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyszer annyit adok helyette.”
! Vajon vágyódunk-e mi az Isten után? Vágyódunk-e arra, hogy találkozzunk Jézussal? A mi számunkra „beteljesedett-e már az idő”, hogy fölismerjük: Jézusban „elérkezett hozzánk az Isten Országa”? Hisszük-e, hogy Jézusban az Isten keres minket, mert szeret minket? – Jézus az Atyával együtt a mi szívünkben akar megszállni. Hogyan fogadjuk, értékeljük-e ezt az örömhírt? – ! Nem szabad halogatni: azonnal fogadni kell Őt! „Még ma!” ! Milyen hatással van Isten bennünk lakása életünkre? Mivel háláljuk meg, mit ajánlunk fel, mit teszünk érte? Mit vesz észre a környezetünk? Törekszünk-e kárpótolni azokat, akiket megrövidítettünk a szeretetlenségünkkel?
! Kövessük Zakeus példáját, és legyünk boldogok!