Évközi 32. hét, szerda – Lk 17,11-19
Hálás lelkületűek vagyunk-e?
Amikor a tíz meggyógyult leprás közül az egyik visszatért Jézushoz, hogy köszönetet mondjon, az Úr így szólt hozzá: „Hited meggyógyított téged”. Ezzel Jézus tudatosította, hogy a leprások azért gyógyultak meg, mert hittek Jézus gyógyító erejében.
NB! (1.): A lélek leprájától, a bűntől is egyedül csak Jézus tud minket meggyógyítani, mégpedig Egyházában, a bűnbánat szentsége által, a gyóntató pap közvetítésével! Már a leprásoknak is azt mondta Jézus: „Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak!”
NB! (2.) Mindig kell imádkozni a hit ajándékáért! A hit „isteni erény”, kérni kell! Természetesen a magunk részéről is mindent meg kell tennünk a hitünkért, és vigyáznunk kell arra, hogy a hitünk szerint éljünk, vagyis a hitünk egészséges, erős, életünket alakító legyen! Ehhez is szükségünk van a Szentlélek megvilágosító és segítő kegyelmére, tehát ezt is kérni kell.
Mivel a hit a gyógyulás feltétele, ezért a mai evangéliumnak van még egy tanulsága! (3. NB!) A gyógyulást követően fontos a hála is, mint a gyógyulást követő érzés kifejezése! „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc?” Őszintén válaszoljunk arra, hogy „Hálásak vagyunk-e nemcsak a hit, hanem vele együtt a bűnbocsánat ajándékáért is?” Konkrétan: milyen hálát szoktunk adni pl. a szentgyónásaink után? És általában is hálás lelkületűek vagyunk-e?
Régi latin mondás (kérdés-felelet formájában): „Dicis aliquem ingratum? Dixisti de eo omne malum.”
/: „Azt mondod valakiről, hogy hálátlan? Elmondtál róla minden rosszat.” :/
NB! (4.) A hálaadással erősítjük kapcsolatainkat, a hálátlanság viszont rontja a kapcsolatainkat. Érvényes ez az Istennel való kapcsolatunkra, de minden egyéb személyes kapcsolatra is: a házastársi kapcsolatra, a gyermekeknek a szülőkkel való kapcsolatára, a baráti és egyéb személyes kapcsolatokra. Ugye, tudjuk, hogy három szóról nem szabad megfeledkezni (NB! 5.): „Kérem!” „Köszönöm!” „Bocsáss meg!”
! Legyünk hálásak nemcsak a hitünkért, amely az üdvösség elnyerésének feltétele, hanem az örök üdvösségre való meghívásunkért és mindazért a jóért, amelyet érdemtelenségünk ellenére kapunk az Istentől. Sokszor észre sem vesszük, amikor Isten jót tesz velünk, vagy ha észrevesszük, elfelejtünk köszönetet mondani érte. Sőt, panaszkodunk is amiatt, hogy Isten nem törődik velünk. Hálásaknak kell lennünk a megváltásunkért, a szentmiséért is, amit „Eucharisztiának” = hálaadásnak hívunk, amellyel Krisztus segít nekünk hálát adni az Atyának mindenért. Vegyünk ebben részt teljes szívvel! Az év végéhez közeledve tartsunk számadást arról is, hogy megőriztük-e a hitet, erősödtünk-e a reményben, növekedtünk-e a szeretetben és a hálás lelkületben! Pilinszky írja: „Az ember itt kevés a szeretetre. / Elég, ha hálás legbelül / ezért-azért: egyszóval mindenért.”