Évk. 29. hét, szombat – Lk 13, 1-9
Mi jut eszünkbe a balesetekről, a szerencsétlenségekről?
A baleseteket és a szerencsétlenségeket esetleg úgy értelmezhetjük, mint figyelmeztetéseket, vagy tévesen azt gondolhatjuk, hogy bűneinkért már itt a földön is büntet az Isten. Ezért szoktunk ilyeneket hallani (esetleg mondani is), hogy „Megbüntette őt az Isten!” és „Elérte őt Isten büntetése!” Pedig az Isten nem egy bosszúálló, nem büntető hatalom, hanem minket szerető mennyei Atyánk! Nem Ő büntet, hanem természeténél fogva a bűn hordja magában a szükségszerű ok-okozati következményét, a „büntetését”. Találóan fogalmazza meg ezt Dosztojevszkij regényének a címe: „Bűn és bűnhődés/büntetés”.
! Földi életünk nem a jutalmazásnak, és még kevésbé a büntetésnek az ideje. A számadás fenn van tartva a „túlvilágra”. Az Isten nemcsak nem akar büntetni, hanem a bűnbánat lehetőségével, és ennek nyomán 
bűneink megbocsátásával meg akar szabadítani minket bűneinktől, sőt bűneinknek az önmagukban hordott szükségszerű következményeitől, a bűnhődéstől is.
Isten végtelenül irgalmas, „hosszan tűrő és nagy irgalmú”, ad nekünk időt a megtérésre. De nem szabad visszaélnünk az irgalmasságával, mert „nem tudjuk sem a napot, sem az órát”, amikor számadásra szólít minket.
! Igaz a mondás: „Sok fiatal meghal addig, míg egy öreg!” ! A minket ért szerencsétlenségek és balesetek, ha életben maradtunk, legyenek számunkra figyelmeztetések a megtérésre! A terméketlen fügefának (a példabeszédbeli vincellér kérésére, aki nyilvánvalóan Krisztus) a gazda hagy időt, hogy a fa gyümölcsöt hozzon. Isten időt ad nekünk is, hogy fölismerjük az ő szeretetét, és teremjük „a bűnbánat méltó gyümölcseit”.
A terméketlen fügefa – mi vagyunk. ! Egyszer „lejár az időnk”. Számunkra ez az idő a „végső idő”. Döntésre szánt időszakban élünk. Mostani döntésünktől függ a jövőnk: az örök üdvösség, vagy örök kárhozat. A sorsunk még a mi kezünkben van. Megkapjuk a bűnbocsánat szentségének és Oltáriszentségnek a kegyelmeit. Vagy fölismerjük, hogy a bűnbánat gyümölcseit kell teremnünk, vagy elveszünk. Kétszer is elhangzik a mai evangéliumi részletben: „Ha meg nem tértek, elvesztek mindannyian”. A bűnbánat gyümölcsei: a jó cselekedetek. NB! Az utolsó ítéleten elhangzó kérdések nem a bűneinket firtatják majd, hanem azt, hogy megbántuk-e azokat, és megtértünk-e, valamint a jó cselekedeteinket, a szeretet-szolgálatainkat fogják számon kérni tőlünk. Nyilvánvaló lesz az is, hogy milyen bűnöket követtünk el és milyen jó cselekedetek megtételét mulasztottuk el, de az is, hogy milyen bűnbánatot tartottunk, és hogyan igyekeztünk bűneinket jóvátenni, és legfőképpen: meg fogják tudni a hozzátartozóink, hogy mennyire szerettük őket.
! Elérkezett számunkra a megtérés ideje. Ne éljünk vissza Isten türelmével! Jóra használjuk fel a még rendelkezésünkre álló időt! Törekedjünk arra, hogy bővelkedjünk jó cselekedetekben!