Október. 18. Szent Lukács evangélista – 2Tim 4,3-17; Lk 10,1-9 – Sikerült-e magunkra alkalmazni és megvalósítani az elmúlt időszaknak (pl. a tegnapi napnak) a tanításait?
Lukács evangélista nem tartozott Jézus közvetlen tanítványai közé, ennek ellenére ő nemcsak a harmadik evangélium írója, hanem ő írta az Apostolok cselekedeteit is. Az Apostolok cselekedetei bevezetőjében választékos görög nyelven ő maga írta le, hogyan igyekezett mindennek és mindenütt utána járni. Sok mindent csak tőle tudunk meg: az Egyház első énekeit (Benedictust, Magnificatot, Simeon énekét), Jézus gyermekségének evangéliumát, a tékozló fiúról, az elveszett bárányról szóló példabeszédeket. Tőle kapjuk az Úr Jézus életének leghitelesebb rajzát, és Máriáról oly ihletetten tudott írni, hogy a legenda megtette őt festőnek is. Pál apostolnak orvosként is szüksége volt Lukácsra, egyébként mindenben hű társra talált benne.
Példát vehetünk róla, hogyan kell magunkra alkalmazni Jézus tanítását. Mert amit Jézus tanított, abból Lukács evangélista mindent igyekezett magáévá tenni és megvalósítani. Elég csak a mai evangéliumi részletet végigvenni versről versre, mindegyik alkalmazható rá.
A mai evangélium legfontosabb tanítása, amit mindnyájunknak magunkra is kell alkalmaznunk, hogy tanítványnak és küldöttnek kell lennünk. Mindnyájunknak az a hivatása, hogy előkészítsük az Úr útját, úgy is, hogy segítjük az evangélium szolgálatában álló társainkat. Pál apostolnak nemcsak az Úr kegyelme, hanem Lukács hűsége is erőt adott.
Imádságunk mellett mindnyájunk tevékeny közreműködésére is szükség van. Jézusnak az a felszólítása, hogy „Menjetek!”, a „hetvenkét tanítványnak” szólt, vagyis nekünk is, tehát mindnyájunkat cselekvésre szólít fel.
Jézus úgy küldi „hetvenkét tanítványát”, „mint bárányokat a farkasok közé”. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy látszólag vesztésre ítélt helyzetből indulunk. Mert gyenge és szelíd bárányként nem sok esélyünk lehet a farkasokkal szemben.
Jézus azt akarja, hogy ne legyünk magabiztosak. Ne az erőnkben és a képességeinkben bízzunk, hanem őbenne. Ő maga, az ő tanítása legyen a mi erőnk, bizalmunk és reménységünk, amikor hirdetjük Isten országát.
Isten uralmának ígérete a szelídeknek és a védteleneknek szól. Az Isten országába való bejutás feltétele, és egyben a hirdetőinek az ismertetőjele és hitelesítő pecsétje: a szegénység és a szerénység, a védtelenség és a szelídség az ellenséges érzülettel szemben, teljes odaadottság a küldetésre, és nem utolsósorban Krisztus békéje, annak is, aki hirdeti, és annak is, aki befogadja. Jézus azt tanácsolja, hogy ahol nem fogadják be őket, ott ne vitatkozzanak és ne erőszakoskodjanak, hanem szelíden és békésen menjenek tovább.
Kövessük Szent Lukács példáját: váltsuk tettekre az evangéliumot! Segítsen az ő közbenjárása is, hogy az evangéliumból mindig ismerjük fel, hogy mi az, ami személyesen nekünk szól, és amit a Szentlélek segítségével konkrétan nekünk kell megvalósítani!