Évk. 26. hét, péntek – Lk 10, 13-16
Megértjük-e, és tettekre váltjuk-e Jézus tanítását?
Kafarnaum volt Jézus galileai tevékenységének központja. Jézus több tanítványa (András, Péter, Fülöp) ebből a városból származott. Nem messze fekszik tőle Korozain és Betszaida. Jézus szerint ezek a városok az utolsó ítéleten nem számíthatnak „mennybe való felemelkedésre” csupán azért, mert Jézus ott működött, hanem éppen ellenkezőleg: nagy megaláztatásban lesz részük. Ennek oka: hogy ezek a városok Jézus csodáit nem a megtérésre való felhívásként értékelték.
Jézusnak az a kijelentése, hogy „Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16) – nem csupán a kortársaknak szólt, hanem mindazokra érvényes, akik a későbbi időkben Jézus tanítását hirdetik, és akik őket hallgatják. Ez a mondat egyrészt figyelmeztetés, ugyanakkor vigasztalás mindnyájunk számára. A küldöttnek nem a maga igazát kell hirdetni, hanem kizárólag csak azt, amit az Úrtól kapott. Az embereknek pedig nem úgy kell hallgatni, mint egy ember gondolatait, hanem mint Jézus tanítását.
Jézus minden igehirdető szavain keresztül képes megszólítani az embereket. Egyes igehirdetők ékesszólóan tudnak beszélni, míg mások szerényebb képességük miatt talán nehezebben fogalmazzák meg a tanítást, de biztosak lehetünk abban, hogy minden igehirdető által Jézus szeretne hozzánk szólni. Az esetleges különbségeket a fülünk meghallja ugyan, de Jézus szavai nem a fülünknek szólnak, hanem a szívünknek szólnak. Törekedjünk arra, hogy ne a beszéd külső elemeire, stílusára, jellegzetességeire figyeljünk, hanem a szívünknek szóló mondanivalójára! A gyenge emberi szóban is halljuk meg azt az igazságot, amellyel Isten akar bennünket vezetni minket saját üdvösségünk útján!
Vajon mennyire vesszük komolyan Jézus tanítását? Milyen hatással van gondolat- és érzésvilágunkra? Következetesek vagyunk-e a megvalósításban? Hajlandók vagyunk-e elfogadni, hogy a megtérés: állandó folyamat? Követjük-e a szentek és a nagy magyar elődeink példáját?
Az Assisi Szent Ferenc ünnepére felkészítő beszédek meghallgatása után mit tartunk a magunk számára követendőnek az ő életében? Megértjük-e, hogy ő, aki igyekezett azonnal teljesíteni, amiről úgy gondolta, hogy Jézus kéri, enne ellenére miért alapította meg mégis a „bűnbánók” rendjét? Mikor döbbenünk rá, hogy „nyakunkon a veszedelem”, és már csak az azonnali és tömeges megtérés segíthet nemzetünkön?
Kérjük Szent Gábrielnek, magyar nemzetünk őrangyalának, saját személyes őrangyalunknak, Assisi Szent Ferencnek, és nem utolsó sorban Jézus édesanyjának, Szűzanyánknak a közbenjárását is, akit október 8-án a Magyarok Nagyasszonyaként tisztelünk, hogy az ő segítségükkel megértsük és tettekre váltsuk Jézus tanítását, és így együtt lehessünk velük a mennyben is!