Évközi 26. hét, szerda – Lk 9, 57-62
Igazán akarunk-e üdvözülni? Tudjuk-e, hogy ennek milyen feltételei vannak, és vállaljuk-e ezeket?
A mai evangéliumi részletben Jézus az Ő követésének feltételeiről beszélt. Ezek közül néhányat azoknak kell teljesíteni, akik a papi és/vagy a szerzetesi hivatást választják. De minden Krisztusban hívő ember életében el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor döntenie kell Jézus követése mellett, ha nem is olyan radikális módon, mint a papok és szerzetesek, és nem olyan nyilvános és ünnepélyes keretek között, mint egy papszentelés, vagy egy ünnepélyes szerzetesi fogadalomtétel. Ennek a Krisztus melletti döntésnek tudatosnak és határozottnak kell lennie. Ezt a döntést nem szabad sokáig halogatni, aztán hűségesen vállalni kell egy életen át.
Tudjuk-e, mit kíván Jézus azoktól, akik, ha nem is vállalkoznak az ő szorosabb követésére, az ő tanítványai akarnak lenni? Ma csak azokról a feltételekről beszélek, amelyek mindnyájunkra vonatkoznak.
Mindenkinek azzal kell kezdeni, amit Jézus Márk evangéliumában olvasható első szavaival megfogalmazott, miután lejött a kísértés hegyéről (Mk 1,15): „Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az üdvösség jó hírében!” Eszerint az első feltétel, hogy el kell fordulnunk a bűntől és a rossz szokásoktól, nem táplálunk magunkban gyűlöletet, haragot, neheztelést senki iránt, és igyekszünk megfeledkezni sérelmeinkről. Ennek nyomában eltölt minket az öröm.
Az is szükséges, hogy naponta kapcsolatba lépjünk Jézussal az imádságban, tanításának olvasásában (hallgatásában), és annak tettekre váltásában is. (A Szentírás vasárnapja erre figyelmeztetett).
Mindehhez mindennap kérnünk kell a Szentlélek segítségét és vezetését, és eszerint kell élnünk.
De a legfontosabb követelmény, ami egyben Jézus tanítványainak legfőbb ismertetőjegye, hogy igyekeznünk kell úgy szeretnünk egymást, ahogyan Jézus szeret minket. Jézus ehhez hozzátette, hogy ha így szeretjük egymást, akkor erről ismeri fel a világ, hogy az Atya küldte őt. A világ felé a mi békés, szelíd szeretetünk a mi hitelesítő pecsétünk, hogy Jézushoz tartozunk.
Aztán aki Jézus követésére vállalkozik, annak tudnia kell azt is, hogy a Jézus melletti döntés áldozatokat kíván. Ugyanakkor tudatában kell lennünk gyöngeségünknek is, ezért kerülnünk kell a kísértő alkalmakat, és bízni kell Isten segítségében.
Végül nem szabad megfeledkezni arról sem, ami a Jézushoz való tartozáshoz szükségszerűen hozzá tartozik, ahogy Jézus mondta: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (Jn 15,20). Ez a második hitelesítő pecsétje annak, hogy valóban Jézus tanítványai vagyunk.
! El kell döntenünk, hogy igazán akarunk-e üdvözülni, és ennek elnyerése érdekében vállalunk-e minden áldozatot, azaz hűségesek vagyunk-e a Jézus követése melletti döntésünkhöz!? NB! „Aki mindvégig kitart, az üdvözül!” (Mt 24,13). Tartozzunk mi ezek közé!