Évk. 26. Szentírás vasárnapja – Mk 9, 38-48
Törekszünk-e tudatosan a Szentírásban foglaltak megvalósítására? Készek vagyunk-e minden áldozatra a magunk és mások üdvössége érdekében?
Komolyan kell vennünk a mai evangéliumban Jézus szavait a kicsinyek megbotránkoztatásáról. Megdöbbentő lehet, amit Jézus a saját testrészeink „megbotránkoztatásáról” mondott, de tudnunk kell, hogy a rabbinikus teológiában a kéz, a láb és a szem a könnyen bűnössé váló indulatok, ösztönös vágyak székhelyeként volt ismeretes. A kéz könnyen ökölbe szorul, ütésre emelkedik, vagy más tulajdona után nyúl, a láb egykettőre tilosba téved, a fegyelmezetlen szem pedig házasságtörésre csábít. Maga Jézus figyelmeztetett arra, hogy „aki bűnös vággyal asszonyra néz, a szívében már házasságtörést követ el vele.” (Mt 5, 28.) Eszerint a kéz és láb levágása, a szem kivájása a vonatkozó bűnös vágyak gyökeres megtagadását, de (!) nem a testrész amputálását jelentik. Jobban megértjük ezeket a kijelentéseket, ha Jézus tanításának szűkebb szövegkörnyezetébe ágyazzuk.
Éppen Márk evangéliumában találjuk két fejezettel előbb (Mk 7, 21-23) Jézus tanítását arról, hogy „belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, minden erkölcstelenség, s az teszi tisztátalanná az embert”. Tehát a helytelen vágyak, szándékok, indulatok és hajlamok a szívünkben születnek meg, és ha nem teszünk ellenük, akkor fölerősödnek, eluralkodnak rajtunk és bűnös cselekedetek megtételéhez vezetnek, ezért ezeket gyökerestől ki kell irtani. Jézus nem kapcsolta a kísértést szorosan sem a külső dolgokhoz, sem a saját testünk egy-egy tagjához, amint kortársai tették. Az evangélisták sosem említettek Jézus környezetében egyetlen olyan embert sem, aki ezeket a mondatokat módszertani utasításként értelmezte volna. Nem sánták, csonkák és félszeműek vették körül Jézust, akik boldogan mesélték a kíváncsiskodóknak, hogy mesterük tanácsát követve azért vágták le fél karjukat, lábukat és vájták ki fél szemüket, hogy így könnyebb legyen megtartaniuk Isten parancsait. Jézus körül inkább olyanok voltak, akik nemrég még vakon, csonkán, sántán koldultak az útfélen, és Jézus meggyógyította őket. Jézus nem mondta egyiküknek sem, hogy nem gyógyítalak meg, mert jobb, ha nem látsz, mivel sok kísértés kapuja a szem, jobb, ha fél karod van, mert legalább nem támad kedved a verekedésre, jobb, ha béna a lábad, mert nehezebben fogsz rossz útra tévedni. Jézus tehát nem módszertani utasítást, hanem értékelési szabályt adott, mely szerint az örök élet értékesebb kezünknél, lábunknál és a szemünk fényénél.
Egyszerű lenne megszabadulni bűnös ösztöneinktől a bűnös testrész levágásával. De bűneink nem tagjainkban és érzékszerveinkben vannak, hanem a bűnös hajlamok: „a test kívánsága, a szem kívánsága, az élet kevélysége” (1Jn 2,16) a szívünk mélyén, a személyiségünk központjában, ahonnan sokkal nehezebb azokat kiirtani.
A bűnös hajlamok irtogatása azonban még nem elég! (NB! Vörösmarty: Gondolatok a könyvtárban)
„Mi dolgunk a világon? Tápot adni lelki vágyainknak.” Mindig azt kell tennünk, ami a magunk és mások üdvösségére szolgál, egészen az önfeláldozásig.