Szept. 24. szent Gellért püspök
Hálásak vagyunk-e Szent Gellért életáldozatáért?
Szent Gellért miatt azért is hálásak lehetünk, hogy amikor a Szentföldre tervezett útján bencés szerzetesként 1015-ben Magyarországot is útjába ejtette, István király felkérésére vállalta az akkor 8 éves Imre fiának 7 évig (15 éves koráig) tartó nevelését az esztergomi királyi várban, majd 1030-tól a csanádi egyházmegye megszervezését. De hálásak lehetünk tudatosan vállalt vértanú haláláért is. Amikor Vata pogány lázadása lángba és vérbe borította az országot, és Gellért püspök 1046-ban más püspökökkel és papokkal I. Endre királyunk segítségére sietett, a Kelenvölgyben bemutatott miséjükön áldozás után Gellért így bíztatta társait: „Barátaim, testvéreim, holnapra az égi Bárány vacsorájára vagyunk hivatalosak. Menjünk késedelem nélkül, és haljunk meg Krisztusért.” Amikor pedig mai Gellért-hegynél, a dunai átkelőhelynél egy lázadó martalóc csapat kőzáporral támadt rájuk, amelyben püspöktársai mind meghaltak, ő így imádkozott: „Uram, Jézus Krisztus, ne vedd nekik ezt bűnül, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Ezután a még életben maradt Gellértet egy taligára tették és a mai Gellért-hegyről letaszították, majd mellét dárdával átütötték, ezután egy sziklához vonszolták, és agyvelejét szétloccsantották. Adjunk hálát Istennek szent Gellértért, és mindazokért, akik ha kell, életüket is készek feláldozni üdvösségünkért! És mi is készek legyünk követni őket!