Szept. 15. – A Fájdalmas Szűzanya emléknapja. Jn 19, 25-27. (Jacopone da Todi ofm: Stabat Mater)
Foglaljunk imáinkba minden szenvedő embert!
Hiszünk-e abban, hogy a nagy fájdalmak közt is lehetséges a boldogság?
A Boldogságos Szűz Máriát, „Fájdalmas Szűzanyának”, sőt „Hétfajdalmú Szűzanyának” is mondjuk. A hetes számmal azt fejezzük ki, hogy a mi Nagyasszonyunk minden fájdalom hordozója. És ezzel együtt mégis boldognak valljuk őt. Hogyan lehetséges ez?
Hisszük, hogy Isten az embert boldogságra és egyben szeretetre teremtette. A kettő elválaszthatatlanul egybetartozik. Azért kaptunk szabad akaratot, hogy szeretni tudjuk Istent és azokat, akiket az Isten általunk akar szeretni. De sokszor az ember nem az Isten szeretetét választja, hanem az Isten iránti hitetlenséget és engedetlenséget, és mások java helyett önzően a maga boldogságát keresi, önmaga akar boldoggá lenni. Így lesz boldogtalanná, és önzésében így tesz másokat is azzá. Fel kell ismernünk, hogy csak az Isten és az emberek önzetlen szeretete tehet boldoggá, enélkül nem lehetünk boldogok. ! Isten nem hagyja el az embert. Végtelen szeretettel szeret, és mindvégig, minden körülmények között, mindenek ellenére szeret minket. Ezt a szeretetet szemléljük ma az ő anyjában, Máriában, akit ma nem „Nagyboldogasszonyként”, hanem „Hétfájdalmú Anyaként” tisztelünk. Mert miattunk és értünk Máriának része volt minden fájdalomban, ami csak egy anyát érhet. Betlehemben hajléktalanként, kitaszítottként szülte az ő Fiát. Halálos fenyegetettség miatt kellett vele menekülnie Egyiptomba, rengeteg nélkülözést vállalva, később is, egész életében. És végül a Golgotán Fiának iszonyú kínzásokkal meggyötört, halott testét kellett ölében tartania.
Mária hite és szeretete mégsem rendült meg. Könnyes szemmel azt siratta, hogy szó szerint milyen „halálosan” szeret minket az Isten. Csak Isten szeretetének a tudata tehette őt boldoggá, és minket is. Tegnap, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepének evangéliumában is olvashattuk, amit Jézus Nikodémusnak mondott: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Mária boldog lett, mert „hitte, hogy beteljesedik mindaz, amit (az angyal által) az Úr mondott neki”.
! A mi hitünk se fogyatkozzék meg a megpróbáltatások közepette! Higgyünk abban, hogy Isten végtelenül jobban szeret minket, mint mi magunkat, és mindnyájunkat szeretetre és boldogságra teremtett, amit meg is valósít, ha mi engedjük és akarjuk! Segítsen meg minket a mi „fájdalmas” és „boldogságos” Anyánknak, a mi Nagyasszonyunknak és Pátrónánknak a példája és közbenjárása, hogy fájdalmainkban igaz szeretetünk bizonyításának lehetőségét ismerjük fel, és ezért örömmel vállaljuk keresztjeinket önmagunk és szeretteink örök boldogságának reményében!