Évk. 21. hét csütörtök – Mt 24, 42-51
Mindig készen állunk-e arra, hogy találkozzunk az Úrral, az „Emberfiával”?
Úgy tűnhet, hogy az egész teremtett világ a kényszerek és lehetőségek állapotában él. Ezt megélhetjük úgy is, mint szabadságunk korlátait (egy olyan „prést”, amelybe belekényszerültünk), de jobb, ha inkább olyan lehetőségnek fogjuk fel, amelyben okos döntéseinkkel eljuthatunk Isten gyermekeinek szabadságára.
Valójában ezen a világon minden a szeretetre van teremtve, azaz a szolgálatra. A szeretetből fakadó szolgálatban teljesedik ki az életünk. Jézus magáról is azt mondta, hogy nem azért jött, hogy őt szolgálják, hanem hogy ő maga vállalja a szolga szerepét (Mk 10, 45).
A készségen, a szolgálatra való állandó készenléten van a hangsúly. Ez nem lesben állást jelent, és egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem fekszünk le aludni, hanem a helyzetünk és lehetőségeink felhasználását jelenti arra, hogy mindent a szeretetünk szolgálatába állítsunk.
Jézus nem ijesztgetni vagy fenyegetni akar minket, hanem arra szeretné felhívni a figyelmünket, hogy a vele való találkozás elkerülhetetlen. Az érkezése tehát biztos, csak az idejét nem tudjuk. A várakozás ideje alatt könnyelműen és felelőtlenül azt gondolhatjuk, hogy még van időnk. Sajnos, életünk lehet az elszalasztott lehetőségek sorozata.
Jézus jól ismerte a hatalom kísértéseit: a fölötteseiknek kiszolgáltatott, a maguk környezetében semmitől sem tartó kis urak hatalmaskodását. Ez tette már-már elviselhetetlenné a galileai szegények életét. Ez fordult végül Jézus ellen is, hiszen a hatalmukat féltő helyi „hatalmaskodók” juttatták őt halálra.
A példabeszédben szereplő szolga hatalma csak látszólagos és ideiglenes. Gazdája rendelte őt a többi szolga fölé, hogy amíg ő vissza nem tér, „kiadja részüket az élelemből”. A kis hatalom egy pillanatra épp oly szédítő tud lenni, mint a legnagyobb. Csábító a lehetőség: enni-inni és „verni a többieket”, vagyis zsarnokoskodni. Bármilyen hatalomra jutunk (a családunkban, a munkahelyünkön vagy valamilyen közösségben, akár érdemtelenül, akár adottságaink vagy a körülmények alakulása miatt), magunkra kell vonatkoztatnunk azt, amit Jézus Pilátusnak mondott: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha onnan felülről nem kaptad volna” (Jn 19,11).
! Nem szabad elszalasztanunk az olyan alkalmakat, amikor az Úr azt várja tőlünk, hogy szolgáljunk! Vegyük észre, hogy pl. az étkezésnél vagy a „házi munkákban”, idős és beteg hozzátartozóinknak hogyan segíthetünk!
A keresztény ember élete nem örök búcsúzás, hanem örök várakozás Jézus jövetelére. Ez adjon értelmet az életünknek! A mindennapi gondok közepette a Vele való találkozás reménye adjon éberséget a szívünknek! ! A boldog találkozás biztos reményében kell élnünk! El nem lankadva a szolgáló szeretetben, várnunk kell Azt, Aki akkor jön el, amikor nem is sejtjük, hogy ne vesztünkre, hanem örömünkre legyen az Ő érkezése!