Évközi 20. hét, szerda – Mt 20, 1-16 – Értékeljük-e, hogy Isten meghívott minket is az üdvösségre?
Életünk legfontosabb feladata, hogy Istent mindenek felett és mindennél (mindenkinél) jobban szeressük, és szeressük azokat, akiket Ő nekünk ajándékozott. Mindent ennek a szeretetnek a szolgálatába kell állítani.
Jézus a szőlőmunkásokról szóló példabeszédét olyan embereknek mondta, akik a személyiségük fejlődésében csak addig jutottak el, hogy a szeretet „parancsát” kényszerű „kötelességként” élték meg. Ők nem tudták értékelni Isten jóságát és irgalmas szeretetét, végső soron nem értették Isten igazságosságát sem, amely szoros kapcsolatban van az ő jóságával, szeretetével és irgalmával.
! 
A bűnre hajló természetünk miatt az önzés, a kicsinyes méricskélés jellemző ránk, és bizony, az irigység is könnyen eltölt, ha a másik ember valami jóban részesül. Istenre viszont a nagylelkűség a jellemző.
A szőlőmunkásokról szóló példabeszédben az emberi kicsinyesség és irigység áll szemben Isten nagylelkűségével. A kora reggeltől dolgozó munkások, akik a napi munka után megkapták jogos fizetségüket, „rossz szemmel”, irigykedve nézték azokat, akik a rövidebb ideig végzett munkáért ugyanannyi bért kaptak, mint ők. Felháborodásuk és a gazda elleni lázadásuk csak önzésükből kiinduló „igazságérzetükből” tűnik jogosnak. ! Ha azok közé tartozunk, akik „az egész nap terhét és hevét viselték”, (1) érezzük megtiszteltetésnek, hogy Istennek szolgálhatunk, (2) becsüljük meg azt a biztonságot és nyugalmat, amit a korai felfogadás nyomán a biztos bér reménye jelent nekünk, és (3) számíthatunk arra az ajándékra, jutalomra (amit akár „fizetségnek” is nevezhetünk), amit Isten ad nekünk.
Tudnunk kell, hogy az örök életben nincsenek megkülönböztetett helyek. „Ott” nincs olyan, hogy az egyik ember közelebb, a másik távolabb van Istentől, mert mindenki Istennel való egységben él. „Ott” nem létezik olyan, hogy az egyik ember jobban, a másik kevésbé boldog, mert mindenkit eltölt a tökéletes boldogság, az Istennel való szeretet-közösség öröme. Ebben az értelemben mindenki ugyanazt kapja Istentől: senki nem kap kevesebbet vagy többet, mint mások.
Attól függetlenül, hogy egyesek rövidebb vagy hosszabb ideig, kevesebbet vagy többet szolgálták Istent, a jutalom, a fizetség mindenkinek ugyanaz: az örök élet. Ostobaság azt várni Istentől, hogy nekem többet adjon, mint másoknak. Sajnálni, hogy Isten másoknak is ugyanannyit ad, mint nekem, olyanoknak, akik megítélésem szerint kevesebbet szolgáltak, valójában irigység. Elfogadni az üdvösséget, mint Isten nagylelkű ajándékát, – ez a tökéletes boldogság.
! Tegyünk meg mindent annak tudatában, hogy az üdvösségünket nem a saját érdemeink miatt adja meg nekünk az Isten. Sőt, örüljünk annak, hogy Isten nem a teljesítményeink alapján „jutalmaz”. De legalább annyit jegyezzünk meg (ha többre nem telik), hogy mivel Isten jóságos és irgalmas hozzánk, ezért nekünk is jóakarattal (= jóindulattal) kell viseltetnünk egymás iránt!