Évk. 20. vas. B. – Péld 9,1-6; Ef 5,15-20; Jn 6,51-58
Miért kell táplálkoznunk az Eucharisztiával?
Hisszük-e, hogy az Eucharisztia az örök élet tápláléka?
Ma Jézus „kafarnaumi beszédének” utolsó részletét olvastuk. A hallgatóság megbotránkozott azon, hogy Jézus azt mondta: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom az utolsó napon (Jn 6,54). Külön figyelemre méltó a jelen idő használata, hogy aki eszi az ő testét és issza az ő vérét, annak nemcsak lesz örök élete, hanem már most is az van! Jézus nem javította és nem tompította a kijelentését, nem vont vissza semmit, hanem többször is megismételte, és tagadó formában is megerősítette: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek.” 
Ezek után nem gondolhatjuk azt, hogy „Jézus testét enni és vérét inni” csak egy kép vagy szimbólum. A vér „ivása” különösen botrányosnak számított. Ennek ellenére újra megismételte: „Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital.”
Mi már tudjuk és értjük, miért mondta Jézus, hogy „A kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért”. Azért, mert arra gondolt, hogy az utolsó vacsorán a kenyér színe alatt azt a testét adja majd nekünk, amely a keresztfán fog szenvedni a világ megváltásáért. Az Eucharisztiáról vallott egész katolikus „hitünk szent titka” Jézusnak az utolsó vacsorán elhangzó három rövidke mondatában foglalható össze: „ez az én testem ”, „ez az én vérem”, és „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Tehát a kenyér és a bor lényege átváltozik Jézus testévé és vérévé. És hogy ez ne csak egyszeri esemény legyen az utolsó vacsorán, erről rendelkezett az Úr parancsa, hogy bármikor közénk hívhatjuk Jézust már ebben a földi életünkben.
Az utolsó vacsorán válik a kenyér és a bor valóságosan az ő testévé és vérévé. Ez az Eucharisztia, amelyet Jézus nagyon pontos céllal hagy ránk: hogy eggyé váljunk ővele. Azt mondja ugyanis: „Aki eszi az én testemet és issza a véremet, bennem marad, én pedig benne” (56. vers).
Halála által vált Jézus igazán és teljesen az élet kenyerévé: halála által ad igazán életet. Életet csak az nyerhet, akinek a halálban odaadott Jézus válik eledelévé, hogy ezáltal ő maga is kész legyen életét áldozni szeretteiért. Mert azért akart Jézus a feláldozottság állapotában köztünk maradni, pedig benne már nincs külön test és vér, hogy feláldozott testének vétele által erőt kapjunk az áldozatos szeretetre.
Jézus kijelentése nagy vigasztalás, és vágyakozásainknak nem remélt, sőt elképzelhetetlen beteljesítése: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne.”
! Azért van szükség az Eucharisztia vételére, hogy megvalósuljon az, amelyről Szent Pál írt (Gal 2,20): „Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” Nagy boldogságunk, hogy együtt lehetünk nemcsak Krisztussal, hanem minden szerettünkkel is a földi és az örök életben.