Évk. 19. vas. B. – 1Kir 19,4-8, Ef 4,30-5,2 Jn 6, 41-51
Értjük-e és hisszük-e, hogy az örök élet kenyere: az Eucharisztia?
Az ószövetségi olvasmány megrendítő őszinteséggel tárja fel Illés próféta válságát, kis híján összeomlását. Úgy érezte, hogy Isten olyan feladatra szemelte ki, amelynek betöltésére képtelen. Megkörnyékezte őt a csüggedés, pedig évtizedeken át számtalanszor érezte, hogy vele van az Isten, aki rendkívüli módon segítette őt. Perbe szállt az Istennel, vissza akarta adni neki a megbízatását.
Isten nem válaszolt azokra a panaszokra, amelyeket a keserűség és a kétségbeesés adott Illés ajkára. Nem olvasta Illés fejére, hogy elbizakodottsága, vakmerősége, túlzásai, az egyéni dicsőségének keresése és Istenre nem figyelő helytelen magatartása sodorta válságba. (NB! Ha mi Istennel pörbe szállunk, Isten velünk sem kezd el vitatkozni, nem veti vissza pontonként a vádjainkat.)
Amikor Illés keserűségében végképp elcsigázva elaludt, akkor Isten elküldte angyalát, aki először csak felszólította őt, hogy egyen és igyon. Miután újra elaludt, a kenyér és a víz nemcsak a testét frissítette fel, hanem lelkileg is megerősítette. Már nem érezte elhagyatottnak magát, mert felismerte, hogy Isten nem hagyta el, hogy nincs egyedül. Aztán csak a második költögetéskor kapcsolódott a cipó és a víz mellé az üzenet: „egyél és igyál, mert különben túl hosszú lesz számodra az út, amely rád vár.”
Az üdvösség elérése „embernek lehetetlen”. De Isten gondoskodik a segítségről. Hozzánk nem angyalt küld kenyérrel és vizeskorsóval, hanem egyszülött Fiát küldte el, aki magára vette gyöngeségünket. A kereszten Ő is hasonló szavakat mondott, mint Illés, de nem lázadó elkeseredéssel és lemondással, hogy „Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet!”, hanem bizalommal: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!”
A mai evangélium legfontosabb tanítása Jézusnak az a kijelentése, hogy „Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért”. (Jn 6,50-51). Az egyik énekünk szerint az Eucharisztia az „angyalok kenyere”, és az „úton járók eledele”.
Amikor elfáradtunk, a kereszt súlya alatt görnyedünk, és reménytelennek látjuk a helyzetünket, Jézus minket is hív, hogy felüdítsen. Miután meghallgattuk és elfogadtuk tanítását, a kereszten feláldozott és a halálból feltámadott testét ajánlja az Eucharisztiában, melyben velünk van mindennap, hogy az „örök élet kenyere” legyen számunkra. NB!: Csak az Ő Testének magunkhoz vétele tesz képessé arra, hogy földi életünk vándorútja végén vele együtt és általa eljussunk „Isten hegyére”.
Szent Pál arra buzdítja az efezusi híveket, hogy ne engedjék át magukat a keserűségnek. Aki keserűségben él, az szomorúságot okoz Isten Szentlelkének. A szentmisékre úgy készüljünk, mint Szent Pál a római hívekhez (Róm 1,11-12): „nagyon szeretnélek látni benneteket, hogy megerősödésetekre némi lelki ajándékot juttassak nektek: hogy a hitben kölcsönösen megvigasztaljuk egymást.”
Így ünnepeljük méltó módon a vasárnapot!