18. évközi hét, kedd – Mt 14,22-36
Próbatételeinken megedződött-e a hitünk?
Azt várnánk, hogy a csodálatos kenyérszaporítást követő estén Jézus összeül tanítványaival, megbeszélik („kiértékelik”) a jelentős csoda tanulságait, esetleg énekelnek, imádkoznak, vagyis együtt töltenek egy hangulatos és csodálatos estét…
Ehelyett Jézus a fárasztó nap után az amúgy is fáradt apostolokat csónakba ültette, 
(pedig már ide is fáradtan jöttek, éppen azért, hogy „pihenjenek egy kicsit”), megparancsolta nekik, hogy evezzenek át a túlsó partra, aztán magukra hagyta őket, ő maga pedig fölment a hegyre, hogy ott egyedül imádkozzék.
Ráadásul éjszaka erős ellenszél támadt, az evezősök nehezen küszködtek vele. S ekkor a vízen járva megjelent Jézus a csónak közelében, de mintha nem azért jött volna, hogy segítsen, hanem egyszerűen el akart haladni a bajoskodók mellett, oly érdektelenül, hogy rá sem ismertek; azt hitték, hogy kísértettel van dolguk. Egyéb se hiányzott ezeknek a fáradt, értetlen, félelemmel és szorongással telt embereknek. A hajón kitört a pánik, „rémületükben” kiáltozni kezdtek, és csak ekkor szólította meg őket Jézus: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!”
Gondolkodjunk el Péter kételkedésből fakadó istenkísértő hitén, majd a rémületén, amikor a hullámokon járva süllyedni kezdett, és kétségbeesett segélykérésén: „Ments meg, Uram!”, majd Jézus válaszán: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?”! De legfőképpen a tanulság levonásán: „Te valóban az Isten Fia vagy!” Máté evangélista hozzátette, hogy Genezáret földjének lakói is „felismerték Jézust”.
Jézus a hitre akarta rávezetni a tanítványokat. Egyedül Péterben éledezett a hit, hogy az óriási hullámok tetején való vízen járást csak Jézus teheti meg. Ezért meg is kapta a kiválasztás előjelét: Jézus maga mellé állította a hullámokra, majd szeretete bizonyítékául beszállt hozzájuk a hajóba, jóllehet neki nem volt rá szüksége.
Péternek és utódainak a történelem viharai között majd tanúskodniuk kell Jézus istenségéről. Az lesz a feladatuk, hogy terjesszék, majd erősítsék meg az Istenbe vetett hitet és a Krisztus iránt érzett bizalmat.
Nálunk se maradjon el a tanulság levonása! Mert segítséget csak Jézustól várhatunk. Nekünk is szükségünk van próbatételekre, hogy erős, kipróbált hitünk legyen. Olykor úgy tűnik, mintha Isten magunkra hagyna minket, és kiszolgáltatna a körülményeinknek, betegségeknek és szenvedéseknek, ellenségeinknek, sőt, a Sátánnak is. (A muzulmánok népáradatának Európára való szabadítása mögött is a Sátán áll!) Ezek a megpróbáltatások annak érdekében történnek, hogy megerősödjék a hitünk abban, hogy Isten mindig velünk van és számíthatunk rá. Ha benne bízunk, akkor megsegít és üdvözít minket.
NB! Csak a Jézusba vetett hit, az ő tanításának a követése menthet meg minket. Ehhez azonban őszinte megtérésre van szükségünk!