Augusztus 2. A portiunkulai kis kápolna búcsúnapja
Mindennapi feladataink teljesítése közben nem feledkezünk-e meg életünk legfőbb és végső céljáról? Mindennap megéljük-e az élet teljességét?
Ma annak az Assisi mellett található, egykor düledező kis templomocskának a búcsúnapját ünnepeljük, amelyet Szent Ferenc megújított, mire tulajdonosai, a bencések, neki ajándékozták. Ennyit hajlandó volt Szent Ferenc elfogadni tulajdonául. (Portiuncula = „részecske”, 1569-1640 között hatalmas templom épült föléje.)
Felbecsülhetetlen érték számunkra, mert
- Szent Ferenc ebben a kápolnában rakta le a Kisebb Testvérek Rendjének alapjait, társaival együtt itt találták meg hivatásukat,
- innen indította el a klarissza nővéreket,
- földi pályáját is itt fejezte be, amely átmenet („tranzitus”) volt az örök életbe.
A kápolna Szűz Mária hivatásának a kezdetére is emlékeztet minket (az oltár fölötti kép és ennek megfelelően az evangélium az angyali üdvözletről szól), de Mária földi pályafutásának végét is jelzi, mivel Szűz Mária mennybemenetelének tiszteletére volt szentelve, ezért a kápolnát „Sancta Maria ab angelis assunpta” = „Angyalos Boldogasszony” néven is emlegették.
Tehát ma együtt ünnepeljük
- az „idők teljességének” kezdetét, a megtestesülést,
- majd Szent Ferencnek és követőinek életét,
- és mi életünket is, Isten-gyermekségünket: hogy közösségben vagyunk a Szentháromsággal, de egymással, a szentekkel és az angyalokkal is,
- ünnepeljük a bűn szolgaságát felváltó szabadságot: a Szentlélekkel való teljességet, amely mindnyájunkat az alázatos szolgálat lelkületével tölt el, amellyel vállaljuk annak a feladatnak a teljesítését, amelyet az Isten öröktől fogva elhatározott,
- és ünnepeljük a „véget” is: a Fiú megdicsőülését, és ezzel együtt Mária és minden ember megdicsőülését.
A portiunkulai kápolna búcsúja segítsen minket,
- hogy visszataláljunk a forráshoz,
- hogy életünk egységbe rendeződjék,
- hogy a hétköznapokban ugyanaz az élmény legyen életünk háttere, amit az ünnepekben megélünk,
- hogy ne darabjaiban és mozaikkockákban lássuk és éljük életünket, hanem a maga egészében, fogantatásunktól a megdicsőülésünkig.
Mindehhez kérjük és fogadjuk be a mai ünnepen Isten kegyelmét és nyerjük el a teljes búcsút, amelyet 802 éve, 1216-ban III. Honóriusz pápa szóban jóváhagyott, a későbbi pápák pedig megerősítettek és minden ferences templomra kiterjesztettek.
(Ennek feltétele a szentmisén való áldozás, egy Miatyánk, egy Hiszekegy és egy Dicsőség… A teljes búcsú felajánlható vagy önmagunkért, vagy egy tisztítótűzben szenvedő lélek számára.)