Évközi 17. hét, szerda – Mt 13, 44-46
Hajlandók vagyunk-e mindent odaadni az üdvösségünkért?
A ma hallott két példabeszéd üzenete: hogy Isten Országa olyan, mint az értékes kincs és igazgyöngy, amelyek felülmúlják minden várakozásunkat, és amelyek megszerzéséhez semmilyen ár nem lehet drága.
A földbe rejtett kincset a szorgalmas ember találja meg, akit nem riaszt vissza a kincset rejtő föld állapota. Ő fölszántja, megműveli, ezért megtalálja a kincset.
A példabeszéd az okosságot és a leleményes elszántságot dicséri. 
A földműves mindenét eladja, még a födelet is a feje fölül, a váltás ruháját, stb. Háza népe sír, a környezete nyilván bolondnak nézi, ő meg örül (és ez az öröm is nagyon jelentős!), mert tudja, hogy jó vásárt csinált.
Az értékes igazgyöngynek csak a kereskedő ismeri értékét, és ha rátalál, ő is mindenét eladja, hogy megvehesse a gyöngyöt. Ő is jó vásárt csinál.
! A kincsre csak az talál rá, aki műveli a földet, ami tulajdonjogilag nem is az övé. A földbe rejtett kincset teljesen véletlenül megtalálni nem lehet. Figyelmetlenül bandukolva soha nem botlunk bele. A földbe van az rejtve, amit ásni, művelni kell. Lehet, hogy nem is a kincset keressük, lehet, hogy nem is a megtalálásáért ásunk, de ásni kell, hogy fellelhessük.
Ugyanígy van ez a gyönggyel is. A legtöbbet érő gyöngyöt csak az leli meg, aki szakértője a gyöngyöknek. Véletlenül abba sem lehet belebotlani. És csak úgy lehet a miénk, ha mindenünket odaadjuk érte.
Jegyezzük meg, hogy a kincsünk a mi földi életünk szántóföldjében van elrejtve, vagyis mindennapjaink, körülményeink, kapcsolataink szövetében, ott, ahol élünk és dolgozunk. Életünkben az a legfontosabb, hogy Isten akarata szerint igazságban és szeretetben teljesítsük küldetésünket. Így igazi kincseket gyűjtünk, a testvéri szeretet megmaradó tetteit. Az igazságos és irgalmas Bíró, a feltámadt Krisztus aszerint állít majd bennünket jobbjára vagy baljára, hogy mit tettünk egynek a legkisebb testvérei közül, akikkel azonosította magát. A két példabeszéd legfontosabb mondanivalója, hogy Isten országának értékét először föl kell ismernünk, mert az nem földi és mindennapi érték. Csak az ismeri föl, az tudja értékelni, és csak az tud áldozatot hozni érte, aki az örök élet távlatában gondolkodik.
? Készek vagyunk-e minden áldozatot meghozni, és mindent odaadni az örök üdvösségünkért, mert tudjuk, hogy „mindez” semmi ahhoz képest, amit kapunk érte? Mire való az, amit mindenünknek mondunk? Csak arra, hogy odaadjuk valamiért, ami megéri, hogy mindent odaadjunk érte. Egy ilyen van, az örök üdvösségünk.
NB! Ha fölismertük az Isten országának értékét, vagyis azt, hogy nélküle értéktelen és hiábavaló a világon minden, és ha képesek vagyunk odaadni minden mást, hogy ennek a kincsnek a birtokába jussunk, csak akkor tölt el minket annak öröme, hogy megcsináltuk életünk nagy üzletét. Egy biztos: a példabeszédben a mindent odaadás – egyetlen jókedvű tett: a valóságban egy élet hűsége.