Júl. 26. Szent Joakim és Szent Anna – Mennyire érzünk felelősséget azért, hogy mit adunk át utódainknak?
Három tényező határozza meg életünket: az örökség, a környezet és a nevelés. Sok múlik azon, hogy milyen természetet örököltünk, őseink milyen jó és rossz szokásainak, erényeinek és hibáinak kövületeit és magvait hordozzuk lelkünk szántóföldjében. Érvényes ez a Szűzanyára, és Jézus emberi természetére is.
A Szűzanya szüleit a csak a II. századig visszamenő hagyomány nevezi meg. Anyjának, Szent Annának a tisztelete a VI. században terjedt el, Szent Joakim tisztelete pedig csak az újkorban kezdődött el.
Nem tudjuk, hogy a Szűzanya szülei vajon látták-e életükben Jézust. Valószínűleg nem sejtették, hogy az ő leányukat, Máriát milyen tisztségre választotta ki Isten. Ők még a várakozás sötétjében és csendjében éltek, de az agg Simeonhoz és a szintén Anna nevű idős asszonyhoz hasonlóan, akik a templomban voltak Jézus bemutatásakor, ők is kívánták látni a Messiást, azaz reménységben éltek. Mária a hálaénekének a „Magnificatnak” mondatait, amelyet Erzsébet látogatásakor mondott, minden bizonnyal édesanyjától, Anna asszonytól, Jézus nagyanyjától tanulta. Istent magasztaló énekében elmondta, hogy megvalósultak Isten nagy tettei, amelyeknek beteljesedését a hívők várták.
„Csaknem teljes egészében ószövetségi idézetekből áll. Benne Istent magasztalja nagy tetteiért, amelyeket Izrael története során népe javára művelt, és hűséges maradt, mert teljesítette ígéreteit… Túl egyszerű megoldás volna úgy tekintenünk, mintha ezt a himnuszt az adott órában Mária rögtönözte volna Erzsébetnél tett látogatása alkalmával.” (Liptai-Rózsa könyve: Krisztus Jézus született 114.o.) Nyilvánvaló, hogy Mária és az ő édesanyja, Krisztus Jézus nagyanyja – többször is együtt imádkozták. ! Nagy a felelősségünk, hogy az Isten utáni mélységes vágyakozást, az Istenre „szomjazást” átadjuk-e környezetünknek és utódainknak.
Az emberben van valami, ami mindig képes növekedni. Az évek múlásával az egyre nagyobb terhet jelentő külső és belső helyzetünk és állapotunk is arra késztet, hogy ha igazi szép öregkort akarunk élni, akkor növekednie kell bennünk Isten ismeretének, a reménynek és a szeretetnek.
Nem úgy kell öregednünk, mint valami rideg kőből álló épület, amely az évek során repedezni és rogyadozni kezd! Az idő múlásával az élő kövekből, sejtjeinkből épült templomunkat egyre jobban be kell töltenie Isten jelenlétének, hogy egyre erőteljesebben az Isten vegyen birtokba minket. Ha ez így van, akkor ennek erőterét környezetünk is érzékeli. Olyannak kell lennünk, mint a jó gyümölcsöket termő fa, amely ahogyan egyre mélyebbre ereszti gyökereit, úgy egyre finomabb gyümölcsöket terem: a jó nagyszülők élettapasztalataiból még az unokák is bőségesen szüretelhetnek.
Nagyon fontos feladatunk: a szüntelen imádság. Mária olyan családban nőtt fel, amelyet Isten imádása és az Isten jelenlétében való élet hatott át.
Kövessük az ő példájukat és kérjük közbenjárásukat, hogy minket is segítsen és áldjon meg az Isten, és tegyen áldássá mások számára is.