Júl. 25. Szent Jakab apostol – 2Kor 4,7-15; Mt 20,20-28
Akarunk-e minél közelebb kerülni Jézushoz, és tudjuk-e, hogy mi ennek a módja?
Jézus kortársai földi királyságról (földi uralkodásról!) álmodoztak, melynek élén a Messiás áll, és azt várták, hogy ebben a messiási uralomban kiváltságos helyzetük lesz a zsidóknak. Az apostol-testvérek: Jakab és János ebben a földi országban szeretnének vezető szerepet betölteni. 
Kérésük a legelőkelőbb helyekre vonatkozott: Jézusnak a jobb és a bal oldalán szeretnének helyet foglalni. De Jézus szavai szerint „nem tudják, hogy mit kérnek”, mert nem tudják, hogy Jézus a szenvedésével és a halálával vonul be a feltámadás dicsőségébe.
Jézus a kérésükre adott válaszában a kehely hasonlatát használta, ahogyan majd a Getszemáni kertben is: „Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely.” (26,39) Az Ószövetségben a kehely „osztályrészt” jelentett: a házigazda mindenkinek a kelyhébe töltötte a részét. Jelenetünkben a szenvedést jelképezi, amely Jézus „osztályrésze”. Ebben kell az ő követőinek is részesedniük. Ezért kérdezi Jézus: Ki tudjátok-e inni a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?
Jézus azt is közli, hogy az első helyek megadása nem az ő hatáskörébe tartozik. A világvégi kérdéseket az Atya üdvözítő terve irányítja. Az első helyek vágyához pedig a szolgálat lelkületét társítja. Máté előzőleg már említette, hogy az apostolok között is felvetődött a vita, hogy ki a nagyobb az Isten Országában (18,1). Erre a vitára is utalás Jézus válasza: „Aki közületek nagy akar lenni, az legyen a szolgátok. Az Emberfia azért jött, hogy ő szolgáljon, és odaadja életét váltságul sokakért (= mindenkiért).” Tudvalevő, hogy a „váltság” szó mindig a rabszolgaság intézményével állt kapcsolatban. Azt is tudjuk, hogy a rabszolga az ókori társadalomban a legalacsonyabb fokon állott, nem is tekintették teljes értékű személynek. A rabszolgának nem voltak jogai, egész életében mások akaratát kellett teljesítenie. A rabszolgának nem lehettek saját személyes céljai, mert mindenben gazdáját szolgálta. A rabszolga eszköz volt gazdája céljainak elérésében. Jézus ilyen eszközzé tette magát: „váltságul” adta életét mindenkiért.
Miután Jakab és János apostol megismerte, hogy azok kerülnek közel Jézushoz, akik életüket Jézussal együtt Isten akaratának szolgálatába állítják, idővel az ő életük is mások üdvösségéért vállalt szolgálattá, önfeláldozássá, vértanúsággá alakult át. Heródes Agrippa 42-ben végezte ki Jakab apostolt, így az apostolok közül ő lett az első vértanú. Tudjuk, hogy Jánosnak is ki kellett ürítenie a szenvedés kelyhét. (Rá május 6-án úgy emlékezünk, mint „Olajbafőtt Szent Jánosra”.)
Aki tehát Jézushoz akar közel kerülni, és nagyobb akar lenni, annak Isten akaratát követve mások üdvösségének a szolgálatában kell növekednie.
Isten növeljen minket naggyá, vagyis tegyen minket készségessé mások üdvösségének szolgálatára, és a szolgáló szeretet hitelesítő pecsétjének: a szenvedésnek a készséges vállalására, és így kerüljünk egyre közelebb Jézushoz!