Évk. 16. vasárnap, B év – Mk 6,30-34.
Hogyan töltjük a vasárnapokat és a szabadságunkat?
Az elmúlt héten tudatosítottuk a vasárnap ünneplésének két célját: (1) a pihenés, és (2) törődés az Istennel és az egymással való kapcsolatainkkal. A mai evangélium alapján ez érvényes a „vakációra” a „szabadságra” is.
A pihenés kötelesség. Nemcsak testünk és idegeink fáradnak el, hanem van lelki fáradtság is. Vasárnap tartózkodnunk kell minden olyan tevékenységtől, amelyek akadályozzák az Istennel és egymással való személyesebb együttlétet, és figyelnünk kell egymásra úgy is, hogy mindenkinek legyen lehetősége a test és a lélek számára szükséges pihenésre.
Nem magányban, hanem szeretteink közösségében lehet igazán pihenni.
Szabadságunk idején pihenésre vágyunk: szeretnénk „bezárni a boltot, szegre akasztani a kulcsot és a gondokat”, kikapcsolódni, egészen más élményeket szerezni, mint a pörgős, túlhajszolt hétköznapi robotban. „Fel kell töltődni”. De az igazi felüdülést és energiával való feltöltődést az Istennel és egymással való kapcsolataink jelentik. A baj kezdetét jelzi, ha nem jelent felüdülést a szeretteinkkel való együttlét. A mai olvasmány figyelmeztet, hogy minden felnőttnek jó pásztornak kell lenni közössége tagjai számára. Pihenés ürügyén nem hanyagolhatjuk el a felebaráti szeretetet. Jobban kell figyelnünk szeretteinkre, akiket ránk bízott a jó Isten, hogy jó pásztoruk legyünk.
Kell valaki, akinek elmesélhetjük örömünket és bánatunkat. Jó lenne, ha a házastársak, szülők és gyermekek között is ilyen odafordulás lenne a másik felé a vasárnap, de főleg a „szabadság” ideje. A figyelmesség, az empátia, az odafordulás előfeltétele, hogy az ember kilépjen saját önző világából és megnyíljon mások felé. A pihenés nélkülözhetetlen feltétele, hogy Jézus is legyen velünk.
Csak Krisztus tudja megerősíteni bennünk az Isten- és embertársaink iránti szeretetet. Jézus nem érzéketlen főnök, aki nincs tekintettel a teherbírásunkra, nem állandó teljesítmény-fokozásra késztet minket, hanem finom tapintattal észreveszi gondjainkat, terheinket. Minden Vele való beszélgetés tulajdonképpen már ima, és ez a lelki élet lényege. Tőle tanuljuk meg, hogy az élet lényege, értelme és célja: az odaadás, elfogadás és viszonzás. Nem a magunké vagyunk, hanem Istené, aki bennünk és általunk akarja ajándékozni magát szeretteinknek.
Védett időt és első helyet kell biztosítani a szentmisének, ahol táplálkozunk egyrészt Isten igéjével, mert „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való” és Krisztus testével, az „élet kenyerével”, mert ha ezt nem esszük (ha elmarad a szentáldozás), akkor (Jézus szava szerint) „nem lesz élet bennünk”. A családi tragédiák akkor kezdődnek, amikor nem szentelik meg szentmisével a vasárnapot, illetve a „szünidőt”, mintha az Isten is „szünidőt” venne ki.
Legyen minden kegyelemmel teljes a vasárnapunk és a vakációnk! A magányosok számára kívánom, hogy Jézus legyen az örömük és vigasztalásuk!