15. hét, csütörtök – Mt 11, 28-30
Hogyan hordozzuk életünk terheit?
A mai evangéliumban Jézus úgy fejezte be tanítását, hogy magához hívott mindenkit, aki küzdelmeiben és keresztjének hordozásában elfáradt. Más alkalmakkor is hangsúlyozta, amikor a különböző törvényekről és előírásokról beszélt, hogy Ő nem azért jött, hogy fölösleges terheket rakjon ránk. 
Ahogyan a mai evangéliumban mondta: Ő „felüdít minket”, „édessé és könnyűvé teszi terheinket”. Ennek azonban feltétele van: készséggel és szeretettel kell vállalni Jézus „igáját”, és tanulni kell tőle. Jézustól úgy nem lehet tanulni, ha el akarunk vetni magunktól minden terhet. Jézus azokat hívja magához, akik fáradoznak és teher alatt görnyednek. Akik nem fáradoznak és nem görnyednek, sőt, akiknek az életcéljuk éppen az, hogy minden terhet elvessenek maguktól, azokat Jézus nem hívja magához.
Ha Jézustól tanulni akarunk, akkor olyannak kell lennünk, mint Jézus példabeszéde szerint a jó talajba hullott mag, amely szeretetből vállalja, hogy meghaljon magának, és ez által romolhatatlan maggá váljon. Jó, ha figyelünk arra a veszélyre, hogy lelkünk szántóföldjén képesek megfoganni és elterjedni a gyomok és a tövisek is, amelyek a „búzánál” gyorsabban növekednek, és elfojtják a „búzaszálakat”. Sajnos, a gazdagságot és a fényűző életmódot nem szúró tövisnek tartjuk, hanem kívánatos és kellemes környezetnek képzeljük. Jézus szerint viszont a földi gazdagság utáni vágy és a világias gondok rontják meg a „szívünket” úgy, hogy az igazi szeretet helyébe az „önszeretet” lép, amely valójában nem szeretet, hanem önzés, amely olyan méreg, amely mindent lealacsonyít és tönkretesz.
Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Jézus szelídségének és alázatosságának a forrása annak a tudata, hogy az Atya szereti őt, s Ő is szereti az Atyát. Jézus szeretetből vállalta a keresztet és a kínhalált. A mi terheink és keresztjeink vállalása is csak akkor lesz „édes és könnyű”, ha szeretetből vállaljuk.
! „A muszáj, az nagy úr!” Vannak helyzetek, betegség miatti fájdalmak, olyan állapotok és „kényszerítő” körülmények, amikor „muszáj” vállalni bizonyos terheket vagy szenvedéseket. Előfordulhat, hogy „belefáradunk”, és nincs lehetőségünk még pihenésre sem, és csupán „kényszerűségből” vállaljuk. Akkor sem „érdemes” lázadozni. Nekünk mindig megvan a lehetőségünk arra, hogy mindent „szeretetből” vállaljunk, és szeretetből szeretteinkért mindent felajánljunk az Istennek. „Csak így érdemes”!
Sohase feledjük, semmilyen körülmények között sem, hogy a szeretet – (1Kor 13,…) – „türelmes, jóságos (= mindenkinek jót akar), nem féltékeny, nem kérkedik (= nem dicsekszik), nem fuvalkodik fel (=nem gőgös, nem öntelt), nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, …mindent eltűr, mindent elhisz (amit Isten mond), mindent remél (amit Isten ígér), mindent elvisel… és nem szűnik meg sohasem! – (NB! amit Szent Ágoston mondott:)
„A szeretet jutalma – maga a szeretett személy!”