Július 7. Évközi 13. hét, szombat

Évk. 13. hét, szombat (rövid) – Mt 9, 14-17 – Miért, mi miatt (milyen indítékokból) szoktunk böjtölni?

Vigyáznunk kell arra, hogy a böjtölés megkapja és betöltse a szerepét életünkben! A „helyes” böjt forrása/oka, vagy célja: a szeretet Isten- és ez emberek iránt, vagy éppen ennek hiánya. Így akarjuk kifejezni a Jézus szenvedése és „elvétettetése” miatti fájdalmunkat: hogy nem érezzük Isten jelenlétét, ugyanakkor vágyódunk ennek megtapasztalására.

Lehetséges, hogy azért vonjuk meg magunktól az ételt, mert egyre jobban az Istennel akarunk lenni és rá akarunk figyelni, hogy testben-lélekben ráhangolódjunk az Isten akaratára, hogy életünket megnyissuk a Szentlélek előtt: hogy ő töltsön el és működjék bennünk.

Külön érdemes tudatosítanunk, hogy mi a „szentségi böjt” szerepe és célja. Ezzel erősítjük azt a várakozást, amely az égi lakoma teljes örömét előzi meg, amelynek mi is részesei leszünk. „Szentségi böjttel” készülünk az Eucharisztia fogadására, kifejezve a tiszteletünket és azt az örömünket, hogy a „vőlegény” már velünk van a szentségi színek alatt, velünk van életünk szenvedéseiben, és ha állhatatosan kitartunk, akkor vele leszünk az ő dicsőségében is.