Jún. 29. Péter-Pál – ApCsel 12,1-11; 2Tim4,6-8. 17-18;
Mt 16,13-19 – Hogyan lehetséges, hogy nemcsak életünk, hanem halálunk is szeretteink üdvösségét szolgálja?
Azért ünnepeljük a két szent apostolt a mai napon, mert ereklyéiket jún.29-én együtt vitték át az appiai úti katakombákból a mai Szent Sebestyén templom közelében levő ókori szentegyházba.
Emberileg nézve Péter és Pál apostolok halála az egyháztörténelem legnagyobb vesztesége lehetne, mégis, haláluk napját kezdettől fogva győzelemként ünnepeljük. Haláluk napja nyereség (1.) nekik, mert a jó harcot megharcolták, 
a pályát végigfutották, és a hitet nemcsak megtartották, hanem tovább is adták. Ezen felül még életüket is odaadták áldozatul. (2.) Nyereség nekünk is, mert az ő hitben és szeretetben beteljesedett életük példa, égi közbenjárásuk pedig segítség számunkra.
Péter, aki az oldás-kötés hatalmát kapta, az olvasmány szerint börtönbe került. Az Egyház lehetősége csak az imádság maradt. Péternek szüksége is volt a hívek imádságára, mert a szabadulás egyedül Isten műve. Isten akkor még kiszabadította őt a börtönből, mert szükség volt a szolgálatára, de elérkezett az a nap, amikor neki is egészen a kereszthalálig kellett követnie az Urát. Péter ekkor már olyan dicsőségnek tartotta ezt, amihez nem érezte magát méltónak. A hagyomány szerint Péter ezért kérte, hogy őt fejjel lefelé feszítsék keresztre.
Szent Pálnak Tituszhoz írt 2. levele arról tudósít, hogy a börtönben ülő öreg Pált mindenki cserbenhagyta. De levele mégsem keserű, sőt tele van hálával és reménységgel. Mert megtartotta hűségét Krisztushoz, és bizalommal várja Krisztus eljövetelét. Életének (mint minden gazdag életnek) a titka: a szeretet. Utolsó istenszolgálata: életének feláldozása.
! Valójában csak a halál nyomhatja rá munkásságunkra és életünkre a hitelesítő pecsétet. De nem akármilyen halál, hanem egyedül az, amelyet szeretetből vállalunk. Egész életünkben arra kell törekednünk, hogy a halál olyan állapotban találjon minket, amikor Krisztust mindenek fölött szeretjük, testvéreinket pedig őérte, ugyanazzal a szeretettel.
Ahogyan Szent Pál írta a Filippieknek: „Mind a kettő vonz. Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van.”
Péter és Pál tanítása és életpéldája adjon nekünk is erőt és bátorítást, hogy Isten kegyelmével a mi életünk és halálunk is a megdicsőülés lehetősége legyen saját magunk és az Isten számára. És amikor már nem maradt több lehetőségünk arra, hogy életünkkel szeretteink üdvösségét szolgáljuk, akkor a szeretettel elfogadott és felajánlott halálunk maradjon a legutolsó és egyben a legnagyobb tettünk, amit szeretteinkért felajánlhatunk!