Évk. 11. hét, szombat – Mt 6, 24-34
Mire használjuk anyagi javainkat?
Jézus a realitást mondja: ezen a világon két úr van. Az egyik Isten, a másikat pedig Jézus megszemélyesítve „mammonnak” nevezi, amely a pénzt, a vagyont, az anyagi jólétet, a gazdagságot jelenti. Ez Jézus szerint olyan bálvány lehet, amelyet Istennek elébe helyezhetünk. 
Mivel a „mammon” éppen olyan kizárólagos szolgálatot követel, mint Isten, ezért nem lehet a kettőt egyszerre szolgálni.
A „mammon” szolgálata felébreszti az ember telhetetlenségét, szabadjára engedi a kapzsiságot és az erőszakot, háttérbe szorítja a lelki igényeket. Az öncélú anyagiasság önzővé tesz, akadályozza a szeretet gyakorlását, és előbb-utóbb erkölcsi romláshoz vezet.
A „mindennapi kenyér”, az ital, a ruházat – az élet alapvető szükségletei. Naponta enni kell, hogy legyen erőnk. Jézus nem ítéli el az előrelátást és a jövőről való gondoskodást. Ő a fölösleges vagyongyűjtést, a halmozást ítéli el. Amikor Isten gondviseléséről beszél, azt mondja, hogy „nézzétek az ég madarait!” Juhász Ferenc atya írja (Adoremus): „Nézem az ég szorgalmas madarait. Már ahogyan pitymallik, elhagyják fészküket, elindulnak beszerző útjukra, röpülnek, keresnek, etetik fiókáikat, és újra meg újra serényen gyűjtik a táplálékot. Hol a földből vájják ki, hol a levegőben kapják el, hol a vízből ragadják ki. A fáradozás nap mint nap szükséges, mert az élelem adott, de azt valahogyan meg kell szerezni.”
Jézus az apostoloknak azt ajánlotta, hogy hagyjanak el mindent, és úgy szegődjenek az ő szolgálatába. Lelki szabadságukat csak így biztosíthatta.
A 33. vers kijelentése, mely szerint „Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket („hogy mit együnk, mit igyunk, mibe öltözzünk”) mind megkapjátok hozzá”, nem azt jelenti, hogy Isten Országának keresését az evilági tennivalók helyébe kellene állítani, hanem a köztük lévő helyes sorrendet kell betartani. Az „igazság keresése” – az Isten akaratának a keresését, vagyis az Isten Országa valamennyi követelményének és az Isten törvényeinek megfelelő életmódot jelenti.
Aki életcéljának tűzi ki Isten Országának keresését, vagyis azt, hogy életében megvalósítja Isten akaratát, az megtapasztalja a gondviselést. Ha lemondunk a mértéktelen vágyakról, akkor naponta fogjuk tapasztalni, hogy lesz mindig annyi, amennyi az életünkhöz szükséges.
Időnként kétségeink támadhatnak, mint esetleg napjainkban is, amikor úgy tűnik, hogy az „uzsora-civilizáció” megteremtésével mintha csak egy tucatnyi ember játékszerévé vált a világ népességének nagy része. Ez mindenképpen a fejlődés „zsákutcája”. A történelem során nagyon sok zsarnok képzelte magáról, hogy ő a világ ura, de néhány év, vagy esetleg néhány évtized múlva ezek a zsarnokok eltűntek a csúcsról a „süllyesztőbe”.
A gondviselésbe vetett hittel, Istennel együtt működve, állhatatos szorgalommal tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy az Ő „uralma”, az igazságosság és a szeretet országa megvalósuljon, nemcsak a saját életünkben, hanem bontakozzék ki az egész emberiség életében is.