Június 17. Évközi 11. vasárnap

Évközi 11. vasárnap B. – Mk 4, 26-34 – Hogyan segíthetjük az Istennel való személyes kapcsolatunk fejlődését?

Az elmúlt időszakban – különösen ünnepeink alkalmával – sok szó esett arról, hogy vallásos életünk alapja Isten élete bennünk, amely a három isteni személlyel, az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való kapcsolatot foglalja magában. Amikor azt kívánjuk, hogy „Isten éltessen” minket, akkor azt óhajtjuk, hogy a Szentlélek által egyre személyesebb legyen a kapcsolatunk az Atyával és a Fiúval. Ez nem egy statikus (megmerevedett) állapot, hanem igazi „élet”, állandó fejlődéssel, amelyben – Jézus kifejezését használva – Atyánk szüntelenül munkálkodik, ugyanígy a Fiú is (Jn 5,17), de mint minden személyes kapcsolatban, a mi „munkálkodásunkra” is szükség van. Istent „teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből” kell szeretni (Mk 12,33). Az „élet” szüntelen növekedés, fejlődés. Isten életének bennünk és köztünk való növekedési módjáról szólnak a ma hallott példabeszédek.

Isten „országa” olyan élet, amely a saját „természete” szerint (ma úgy mondanánk, hogy a saját „génkódja” szerint) növekszik, mint a földbe vetett mag. Ahogyan a megjelenő vetést sem lehet húzogatni, „nógatni”, hogy hamarább nőjön, ugyanígy az isteni élet kialakulását sem szabad túlbuzgó módon siettetni és erőltetni magunkban (!és másokban sem!), mert ezzel csak kárt okozunk.

Jézus tanításának a lényege: hogy Isten „országa”, vagyis az ő „uralma” fokozatosan bontakozik ki bennünk. Egész életünk folyamán gazdagodik, gyarapszik, de ezt mi nem tudjuk szabályozni és erőltetni. Egyszerűen „Isten idejében kell élni.” Hagyni kell, hogy Isten élete egyre jobban „birtokba vegyen minket”: a maga törvényei szerint átalakítsa gondolkodásunkat, érzelmeinket, akaratunkat és emberi kapcsolatainkat. Isten „országa” = „urasága” a szeretet uralma, amelyben elengedhetetlen a türelem. „A szeretet türelmes” (1Kor 13,4). Az Isten is „türelmes”.

De mit tehetünk annak érdekében, hogy Isten élete, „országa” („urasága, uralma”) egyre jobban kibontakozzék bennünk és közöttünk? A legfontosabb, hogy jól előkészítsük lelkünk szántóföldjét Jézus tanításának befogadására. Isten igéje csendesen dolgozik a lelkünkben, alakítja napról-napra gondolatainkat, szándékainkat, akaratunkat.

Legfontosabb tennivalónk: hogy eleven kapcsolatban maradjunk Istennel, mint a szőlővesszők a szőlőtőkén. Sohasem szabad elfelejtenünk Jézus szavait: „Nálam nélkül semmit sem tehettek!” (Jn 15,5). Készségesen kövessük azokat az útmutatásokat, amelyekben felismerjük Isten vezetését! Ezeken kívül használnunk kell az Istennel való együttműködés erősítésének „eszközeit”, ezek: a napi személyes ima, a szentmisén való részvétel (szentáldozással!), a bűnbánat szentségének rendszeres igénybevétele, stb…

NB! Földi életünk végéig nincs semmi (és senki!) véglegesen készen. Istennel együttműködve életünk utolsó pillanatáig tegyünk meg mindent az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való személyes kapcsolatunk fejlődéséért!