Csütörtök húsvét 3. hetében – Jn 6,44-51 – Mennyire vagyunk annak a tudatában, hogy Jézus a „közösségi életünk kenyere” = kapcsolataink éltetője?
Mit jelent az, hogy Jézus „az élet kenyere”? Ezen a héten erre a kérdésre keressük a választ.
Magáról az „életről” annyit mond(ha)tunk, hogy az élet forrása a Szentháromságban és a teremtésben is az Atya.
A Fiú, mint örök Ige az Atyától kapja, de szintén öröktől fogva birtokolja az életet (Jn 1,4). Ő maga is az Atya által él (Jn 6,27). Viszont ez az élet a Szentlélekben áll fenn, akiről azt mondjuk, hogy az Atya és a Fiú közös Lelke, kettőjük egymás iránti szeretete. A Szentlelket ezért a Szeretet Lelkének is mondjuk: az isteni személyeket a személyes Szeretet köti össze. A Szentháromság tehát „szeretet-kapcsolatokból” áll.
Az Ige megtestesülésével Jézus Krisztus által jött létre a személyes kapcsolat Isten és ember között, és csak általa állhat fönn, csak általa lehetünk Isten életének részeseivé. Csak Jézus által élhetünk örökké tartó, meg nem szűnő egységben, azaz szeretet-kapcsolatban a Szentháromsággal, egymással, és nemcsak élő szeretteinkkel, hanem elhunyt szeretteinkkel is. (Erről kedden volt szó.)
A Jézussal és az egymással való egységet a Szentlélek valósítja meg, de az „élet kenyerének” vétele által jutunk egységre egymással az Egyházban. így leszünk gyermekei az Atyának, és testvérei egymásnak. Szent Pál írta (1Kor 10.11): „Mi sokan (= mindnyájan) egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.”
! A világ teremtésének az oka, értelme és célja – Krisztus. Az Isten Fia azért lett emberré, hogy minket Isten életében részesítsen. Krisztus nélkül nincs örök élet. Ehhez viszont nélkülözhetetlenül szükség van Krisztus testének rendszeres vételére. A mai evangéliumban mondta Jézus: „Aki e kenyérből eszik, örökké él.” És hogy „Én feltámasztom őt az utolsó napon.” Krisztus feltámadott testének az Oltáriszentségben való vétele a feltámadott élet elnyerésének nélkülözhetetlen feltétele. Ezért mondjuk, hogy Jézus teste számunkra az örök élet „kenyere”. Istennel való személyes kapcsolatunk éltetője tehát Jézus (Jn 14,6), az ő feltámadott testének vétele által. „Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”
A szentmisét úgy hívjuk, hogy az „Eucharisztia áldozata”. („Eucharisztia = „hálaadás”). Minden kérésünket Jézus által terjesztjük az Atya elé. Minden imádságunk végén ezt mondjuk: „Krisztus, a mi Urunk által”.
Az Eucharisztia az Egyház közösségének az éltetője. A szőlőtőről és szőlővesszőkről szóló hasonlatnak a leglényegesebb mondanivalója: csak azok maradnak egységben az Egyházban és egymással, akik Jézussal kapcsolatban vannak. (NB! Az Egyházban minden egységre való törekvés kudarcra van ítélve az Eucharisztia nélkül.)
A szerzetesi és mindenféle közösségnek is az Eucharisztia az éltetője, a család (és a házastársak) egységének biztosítéka. Ha a családtagok (főleg a házastársak) nem úgy élnek, hogy szentáldozáshoz is járulnak, akkor a családi közösség egysége veszélybe kerül. ! Ragaszkodjunk az Eucharisztia gyakori vételéhez!