Húsvétkedd – Jn 20, 11-18 – Életünkben egyre élőbbé („személyesebbé”) vált-e Istennel való kapcsolatunk?
Jézus a „búcsúbeszédében” tárta fel, hogy ahogyan az Atya szereti őt, és ő szereti az Atyát, úgy szeret minket is, és azt az „új” parancsot adta nekünk, hogy (Jn 13,34) „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!” Nem sokkal később mondta, hogy „Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” (Jn 14,21). Másképpen: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23). És ezután beszélt arról, hogy ez „a Vigasztaló Szentlélek által valósulhat meg, akit majd a nevemben küld az Atya.” (Jn 14, 26).
! Jézus feltámadásával lehetőség nyílt arra, hogy Jézus mindegyikünkkel személyes kapcsolatba lépjen, és vele együtt személyes kapcsolatba léphetünk az Atyával is. De mindehhez Pünkösdkor a Szentlélek elküldésére is szükség volt. Csak így létesülhet „személyes” kapcsolat Istennel, aki nem egy személy, hanem három személy szeretet-közössége, és csak a Szentlélekben szerethetjük ugyanazzal a szeretettel Istent és egymást is.
Mindezt tudnunk kell, amikor Jézusnak a föltámadása utáni megjelenéseivel kapcsolatban arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért nem ismerték fel azonnal a Feltámadt Jézust még a hozzá legközelebb állók sem. Főleg arra figyeljünk, hogy a mi „látásunknak”, vagyis a mi megtapasztalásunknak milyen akadályai, feltételei vannak.
Előre bocsátva ilyen feltételek: (1) a Krisztus feltámadásába vetett hit, (2) a Krisztus iránti, valamint az egymás iránti nyitottság (szeretet), aztán (3) a kereszt, a szenvedés szeretettel történő elfogadásának készsége.
Ezeken kívül el kell hárítanunk a személyes megtapasztalás egyéb akadályait is: a negatív érzelmeket (a harag, a gyűlölet, a „fő bűnök”, az önzés, stb.). – A mai evangéliumban Mária Magdolna esete jó példa a bezárkózásnak, a csalódottság érzésének akadály-voltára is, hiszen ezek is „negatív érzelmek”, de legfőképpen a gyászban való megmerevedés. Mária Magdolna szemét az elkeseredettség és a vigasztalhatatlan fájdalom könnyei elfátyolozták, és ezért nem ismerte fel Jézust. Urának holttestéhez való ragaszkodása megakadályozta abban, hogy felismerje az Élő Urat, de magához térítette, amikor Jézus a nevét mondta.
Nagy tanulság, hogy nem szabad megmaradni bezárkózásunkban és önsajnálatunkban! NB! Nem sajátíthatjuk ki magunknak Jézust, de a vele való találkozás kegyelmét sem!
Meg kell értenünk, és el kell fogadnunk, hogy Jézus már nem tartozik ehhez a világhoz. Csak ismerhetjük fel, ha ő megszólít. Erre a válaszunk: a hit kifejezése, és Jézussal a személyes kapcsolat felvétele.
Ő ígérete szerint mindig velünk van, mindenről tud, ami velünk történik. Szóljunk Hozzá! Ha válaszol, akkor egyben küldetést is kapunk tőle. „Küldetésünk van” testvéreinkhez: sietve közölnünk kell velük az örömhírt, amelyben részesített minket az Úr. Hirdetnünk kell szavunkkal és életünkkel, hogy Jézus feltámadt.