Nagyböjt 5. hete, szombat – Jn 11,45-57
Nagyböjti gyakorlataink és bűneink megbocsátásának gyümölcseként eltöltötte-e szívünket Krisztus békéje?
Ha a nagyböjt folyamán elhárítottunk minden akadályt az elől, hogy betöltsön minket Isten szeretet-élete, ha (1) komolyan vettük a nagyböjti gyakorlatokat, és (2) komoly lelkiismeretvizsgálat tartása után a szentgyónásban is kértük Isten bocsánatát nemcsak a bűneink miatt, hanem bűnös indulataink miatt is, és (3) ha megbocsátottunk minden ellenünk vétkezőnek, akkor ennek a jele és bizonyítéka az, hogy eltölti a szívünket Krisztus békéje. Krisztus békéje a legfőbb személyes bizonyítékunk, hogy a Mennyei Atya gyermekei és Krisztus testvérei vagyunk! Aki nem tudja elfogadni Krisztust, annak a szívét a harag és gyűlölet tölti el, és nemcsak Krisztussal szemben, hanem a Krisztusban hívőkkel szemben is.
A mai evangéliumi részletből megismerhetjük, hogy akik befogták Jézus előtt a fülüket és a szemüket, azok előtt Jézus hiába mutatta meg minél nagyobb erővel isteni mivoltát, azokban a gyűlölet és a féltékenység hasonló arányokban növekedett, és annyira elhatalmasodott, hogy Jézus meggyilkolásához vezetett. De ne feledjük, hogy amikor a gonoszság úgy gondolja, hogy a legnagyobb diadalát aratja, akkor szenvedi el legnagyobb vereségét. Ez történt Krisztus kínhalálával és föltámadásával, amelynek átélésére és ünneplésére készülünk.
Számunkra is fontos üzenete van annak, ahogyan az apostoli hagyomány értelmezte Kaifás főpap szavait: „jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!… Prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.”
Jézus keresztáldozata számunkra akkor lesz eredményes, ha engedjük, hogy minket is egybegyűjtsön, vagyis a mi megsérült kapcsolatainkat is meggyógyítsa, hogy megszűnjék közöttünk a megosztottság.
Jézus tudta, hogy mi vár rá, és azt is tudta, hogy mikor jön el az ő órája. Ezért egyelőre nem mutatkozott Jeruzsálemben, hanem elvonult a puszta szélén fekvő Efraim nevű helységbe, amely a mai azonosítás szerint Jeruzsálemtől kb. 20 km-re feküdt a hegyek között. Az elfogatásáig hátralevő napokat tanítványai oktatásának akarta szentelni.
Az elkövetkezendő néhány napban mi is törekedjünk egyre több időt együtt tölteni Jézussal, hogy méltó módon felkészüljünk Krisztus értünk vállalt kereszthalálának, majd feltámadásának ünneplésére!
Akkor lesz eredményes a nagyböjti felkészülésünk, ha megerősödtünk az egymást elfogadó, sőt ellenségeink iránt is irgalmas, áldozatos és jóakaró szeretetben, és megerősödünk a Feltámadott Krisztusba vetett hitünkben. Ennek a hitünknek az a lényege, hogy az Isten halálosan szeret minket, és nemcsak ebben a földi életben akar velünk lenni minden örömünkben és szenvedésünkben, hanem halálunkban is, hogy átvezessen minket az örök életbe, ahol együtt lehetünk vele és egymással, vég nélküli szeretetben és boldogságban.