Nagyböjt 5. vas. B. „Fekete vasárnap” „Szenvedés vasárnapja” – Jn 12, 20-33 – Krisztussal együtt készek vagyunk-e szeretetből vállalni a szenvedéseket és a halált?
A mai vasárnap Krisztus kínszenvedésének méltó megünneplésére, és a mi szenvedéseink hittel való elfogadására akar felkészíteni minket. Egy hét múlva már Virágvasárnap lesz, amikor a szentmisében az Evangélium és a homília helyén a Passiót olvassuk.
Az elkövetkezendő két hétben a Jézust teljes valósában, a teljes igazságban akarjuk megismerni. Csak az látja igazán Jézust, aki keresztre feszülve, meghalva, sírba helyezve, végül feltámadva látja őt. A Szentlélek már működik a lelkünkben, és egy személyes belső vágyra, olyan megtapasztalásra indít minket, és az abból fakadó elköteleződésre, amelyet Krisztusba vetett hitnek nevezünk.
Amikor a mai evangéliumban Fülöp és András apostol közvetítette néhány görög zarándok kívánságát, hogy látni szeretnék Jézust, ez Jézus számára azt jelezte, hogy „közel van az ő szenvedésének és kereszthalálának órája”, amely „az ő felmagasztalása” lesz. Ezért mondta, hogy „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia.” Ekkor „beteljesíti” küldetését, mert (1) minden embert magához ölel, mivel a kereszten mindnyájunkért életét adja, és (2) a Mennyei Atya legtökéletesebb képe-mása is lesz. Előzőleg éppen Fülöpnek mondta, hogy „aki engem lát, az látja az Atyát is”.
Erre az órára régóta készült Jézus. De a kínhalál vállalása neki sem volt könnyű. Máté, Márk és Lukács evangélisták (mind a hárman!) beszámolnak arról, hogy elfogatásának estéjén a Getszemáni kertben Jézus azért imádkozott, hogy „ha lehetséges”, ne kelljen a szenvedés kelyhét kiürítenie. A mai evangéliumi részletben pedig János evangélista számolt be arról, hogy Jézusban felvetődött a szenvedésektől való szabadulás kísértése. „Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem.” Egész küldetését tagadná meg, ha most meghátrálna. Azonnal kérte a segítséget: „ Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Az Atya válaszolt: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” Jézusnak az Atyába vetett bizalma és a Mennyei Atya szeretete adott erőt ahhoz, hogy legyőzze természetes félelmét a borzalmas kínhaláltól.
! A bukásnak és a felemelkedésnek, a halálnak és az életnek a megismerése nyílik meg az emberi szív mélyéből fakadó vágyunk nyomán. A Megváltó a kereszten mutatja meg az őt meglátni kívánó embereknek Isten igazságosságát és irgalmát, Isten üdvözítő szeretetét.
! Aki látni akarja Jézust, annak ő megmutatja magát. De ez a „látás” nem dicsfény, hanem szenvedés és halálkiáltás. Az igazi fény és élet csöndben, titkon érkezik meg. Jézus megnyitott oldalának szemlélésében tudjuk meglátni Isten szeretetét, amelyet szemlélve hitre indulunk.
A mai evangéliumi részlet végén mondta Jézus: „Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.”
Az ítélet ez: „aki hisz a Fiúban, az nem esik ítélet alá.” Ez a hit, remény és Istennek a szeretete éltessen minket!