Nagyböjt 4. hete, csütörtök – Jn 5, 31-47 – Hisszük-e, hogy Jézus az Isten Fia? Igyekszünk-e az ő tanítása szerint élni, és róla tanúságot tenni?
Amikor Jézus Mózestől kezdve Keresztelő Jánosig felsorolta annak a bizonyítékait, hogy ő az Atya nevében jött, hozzátéve az Atya tanúságtételét is. Azt is mondta, hogy ezeknél nagyobb bizonyítékok az ő tettei. Külön említette az „írásokat”, amelyek mellette tanúskodnak, név szerint megnevezve Mózest is. Mindezt azért sorolta fel, hogy higgyük, hogy ő az Isten Fia, és hogy csak az ő tanításának a követése által üdvözülhetünk. Mi hozzá tehetjük az újszövetségi írások tanúságtételét is. János apostol első levelében (1Jn 7,7) azt írja, hogy „hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy.” János apostol ezzel nemcsak Jézus megkeresztelkedésére akart utalni, hanem Jézus halálára is, amikor Jézus szívéből vér és víz folyt ki. Ez bizonyította, hogy Jézus valóságos ember is volt, tényleg meghalt, aztán a halálból feltámadt.
! Nem a magunk elgondolása szerint kell járnunk az üdvösség útját! Úgy kell hallgatnunk Jézus tanítását, hogy mindig felismerjük, hogy abból konkrétan mi vonatkozik ránk, és azt kell teljesítenünk, szerinte kell élnünk.
Életünk egyetlen napján sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy „mi végett vagyunk a világon”, vagyis mi az életünk célja. Az, „hogy Istent egyre jobban megismerjük, szeressük, szolgáljuk, és ez által üdvözüljünk.”
Először egyáltalán vágyakoznunk kell az örök boldogság után. Ez pedig Krisztus megismerésének vágyával kezdődik. A nagyböjti időszak kiváló alkalom arra, hogy felébresszük magunkban a vágyat, hogy egyre jobban megismerjük és kövessük Jézust. Életünk fő céljának szem előtt tartása mellett újra és újra választ kell adnunk két kérdésre: 1.: Kinek tartjuk Jézust? És 2.: Szeretjük-e őt?
De a nagyböjt folyamán egyre jobban szeretnénk megismerni nemcsak Jézus Krisztust, hanem az Atyát is, hogy szerethessük és szolgálhassuk őt. Ahogyan Fülöp apostol is kifejezte az apostolok óhaját (Jn 14,8-9): „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég lesz nekünk!” Jézus válasza: „Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta.”
Nagypénteken, és egész életünkben sem feledve, és megrendülve kell gondolnunk arra, hogy Jézus a legtökéletesebben akkor hasonlított az Atyára, amikor a kereszten kilehelte lelkét, vagyis amikor egész földi életét odaadta értünk, hogy az Isten a Szentlélek által nekünk adhassa isteni életét. Tehát az üdvösségünket akaró Isten jóságos és megbocsátó „arcát” fedezhetjük fel a kereszten szenvedő Jézus arcában. Ezt az „arcot” kell a szívünkben hordozni, hogy Istennek ezt az „arcát” meg tudjuk mutatni a világnak, legfőképpen azoknak, akikkel együtt élünk. Ha valóban szeretjük a hazánkat, akkor honfitársainknak is.
Kérjük a Szentlelket, hogy segítsen meg minket Isten egyre jobb megismerésében, hozzánk intézett üzenetének napról napra történő megértésében és megvalósításában! Csak így valósulhat meg, hogy ne szolgaságban éljünk, hanem Isten gyermekeinek szabadságában, halálunk után pedig üdvözüljünk!