Március 5. Nagyböjt 3. hete, hétfő

Nagyböjt 3. hete, hétfő – 2Kir 5,1-15 – Lk, 4, 24-30 –

Tudjuk-e, hogy milyen előítéleteink akadályoznak minket a megújulásunkban?

Mivel a názáretiek „előítélettel” voltak Jézussal szemben, ezért Jézus náluk nem tett csodát. Ahol elvárások nélkül elfogadták Jézust, ott csodákat tett.

Bármilyen nehéz, fel kell deríteni előítéleteinket és hamis elvárásainkat Istennel szemben, és félre kell tenni az ezekből eredő csalódásainkat. Nem szabad elvárnunk az Istentől, hogyan vigye végbe csodatetteit életünkben.

Előítéleteink nyomán beskatulyázzuk a dolgokat és az embereket. A megszokottól eltérő jelzéseket és tényeket nehezen vesszük észre, vagy figyelmen kívül hagyjuk, és így hozzuk meg döntéseinket. Ez által még jobban megmerevedünk előző – esetleg már téves, vagy helytelen – álláspontunkban és magatartásunkban. Súlyosbítja a dolgot, hogy az előítéletek rendszerint negatív jellegűek, emiatt még az értéket vagy az értékeset is negatív fényben láttatják. Nem engedik a változást.

Az előítéleteink nagyon makacs dolgok. Hosszú időn át egyirányú vagy hasonló jellegű tapasztalatok nyomán alakulnak ki, ezért megváltoztatásuk csak hosszabb ideig tartó nagyon tudatos és türelmes munkával érhető el.

Mivel nagyböjti feladataink közé tartozik, hogy megújítsuk kapcsolatainkat, ezért felül kell vizsgálnunk előítéleteinket is. De ezen a téren kettős nehézségbe ütközünk. Saját előítéleteink akadályozzák kapcsolataink megváltoztatását a mi részünkről is, ugyanakkor velünk szemben is megvannak másoknak az előítéletei. Ezek viszont nagyon sokszor másoknak velünk kapcsolatos hosszú időn át kialakult tapasztalataikra alapulnak.

Megértőknek kell lennünk másokkal szemben, akik a rólunk kialakított jogos előítéletektől nehezen szabadulnak, mert bennük a magunk részéről előzőleg talán hosszú időn át és egyirányú tapasztalatok által kialakult kép csak rendkívül ritka esetben, és csak nagyon lassan és nehezen változik.

És ami szintén nem elhanyagolható: saját magunknak saját magunkkal szemben is megvannak az előítéleteink.

Bátorítson minket, hogy Isten legtöbbször csak kis dolgot kér: csak annyit, amennyit meg tudunk tenni. A szamariai asszonytól csak azt kérte, hogy „adj innom!” De ott volt a kút, és az asszony kezében ott volt a korsó. – Csak egy kis döntésre van szükség, amelynek véghezvitelére erőt is kapunk Jézustól.

Fogadjuk el, hogy a szentgyónás és a szentmise az Egyháznak azok a folyói, amelyek a lelki gyógyulás és az üdvösség eszközei. A szentgyónásban az Isten minden bűnünktől megtisztít és újjáteremt minket, a szentmisén pedig az ige asztaláról örök életre szóló tiszta vizet, az áldozat asztaláról pedig az örök élet kenyerét esszük, és ezektől erőt kapunk. Ne akarjunk (és főleg: ne követeljünk!) ezeknél látványosabb és hatásosabbnak tűnő „módszereket”, hanem elégedjünk meg ezekkel, legyünk hálásak és boldogok ezek miatt, és éljünk velük!