Nagyböjt 2. hete, szombat – Lk 15, 1-3; 11-32
Örülünk-e annak, hogy az Egyházhoz tartozhatunk?
A mai evangéliumi részlet cselekménye az irgalmas atya házához kötődik. Ezt a házat hagyta el a fiatalabb fiú, és majd ebbe az atyai házba tért vissza. Ebben a házban élt az idősebb testvér is.
! A „tékozló fiú” igazi bűne a szeretetlensége volt, amellyel már atyja életében elkérte a „jussát”, és elhagyta az atyai házat. ! A bűn lényege nem csupán egy törvény vagy parancs megszegése, hanem a Mennyei Atya szeretetének visszautasítása.
Ez a fiatalabb fiú kényszernek és unalmasnak érezte az atyai házat. Úgy gondolta, hogy ha a maga feje után megy, akkor majd kiteljesedik az élete. De helyette az emberi kapcsolatokból való kizuhanás, a rabszolgaság és az állati szint alá való lezüllés lett a vége. ! Végső soron minden bűnnek ez a következménye: ez a „bűnhődés”.
Az idősebb testvérnek szintén helye van az atyai házban, a történet végén mégsem akar oda belépni. Nemcsak a hizlalt borjú miatti irigységét árulta el, hanem a barátaival való mulatozás, sőt a belső titkos és tisztátalan vágyait is, amikor öccse vétkét úgy foglalta össze, hogy „ez a te fiad a te vagyonodat parázna nőkre pazarolta”. (! Erről egyáltalán nem volt szó a példabeszéd történetében.)
Kiderült, hogy az idősebb fiú sohasem érezte magát jól az atyai házban, ő is börtönnek érezte azt. Felhánytorgatta engedelmességét, de valójában tele volt lázadással, elégedetlenséggel és háborgással, végső soron az apja iránti szeretetlenséggel, testvére iránt pedig gyilkos indulatokkal. Csak úgy emlegette az ő testvérét, hogy „ez a te fiad”, ami azt jelentette, hogy megtagadta őt, mint testvért. És jellemző, hogy az ő szájából egyszer sem hangzott el az „atyám” szó.
Nem esett szó arról, hogy bement-e később a házba.
! Vajon mi jól érezzük-e magunkat az irgalmas Isten házában? Mit jelentenek nekünk az Isten részéről azok a kijelentések, hogy „Gyermekem!” És hogy „Te mindig velem vagy, és mindenem a tied.” Nem feledkezünk-e meg arról, hogy az Isten mindig velünk akar lenni személyesen (ez az ő neve)!
Rádöbbenünk-e, hogy a legnagyobb gyalázat – az Isten iránti hálátlanságunk és szeretetlenségünk?
De gyalázatunkat meglátni és átérezni – még kevés. Vissza kell térnünk az atyai házba! Az őszinte szentgyónás a nagyböjt lényeges része. Mert mi magunk nem moshatjuk le a gyalázatot (!), csak felismerhetjük, szégyellhetjük és bevallhatjuk. Egyedül a végtelenül irgalmas Isten veheti le rólunk, aki vár minket, elénk siet, nyakunkba borul, átölel és megcsókol: újjáteremt.
Jézus mondta: „Nagyobb öröm van a mennyben egy megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak”, akik tévesen azt gondolják, hogy nekik nincs szükségük megtérésre!
Az Istenhez és az Egyházhoz való tartozás öröme töltsön el mindnyájunkat!