Évközi 32. hét, péntek – Lk 17,26-37
Gondolunk-e mindennap az örök életre?
A mai evangéliumi részletben említett három eset közül kettő (a vízözön és Szodoma) egyértelműen katasztrófa, a harmadik pedig kérdéses, hogy szintén az-e. Erről csak annyit mondott Jézus, hogy: „Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Háromszor is elhangzik az a mondat, hogy: „Az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják”. Jézus olyan tevékenységeket sorol fel, amelyek alapvetően hozzátartoznak az emberi élethez. Az Emberfia eljövetelekor pedig az említett két ember egymás mellett ugyanott volt: a mezőn, a malomban, sőt egy fekvőhelyen, és ugyanazt a tevékenységet végezte.
Az egymás mellett élő két ember élete a külső szemlélő számára egyformának tűnhet. De abban különböznek egymástól, hogy az egyik élete nem több, mint a munka, a pihenés, stb., vagyis élete kimerül a földi tevékenységekben. A másik pedig gondol az örök életre is. Az emberek magatartásában nem az kifogásolható, hogy a felsorolt mindennapi dolgokkal foglalkoznak, hanem az, hogy az egyik ember figyelmét kizárólag csak az köti le, amit éppen tesz, és egyáltalán nem számol életének a végével, nem hisz az örök életben. A tanulság: állandó készenlétre van szükség, mert az Emberfia érkezése mindenki számára váratlanul, de biztosan bekövetkezik.
Noé kora, Lót napjai, az Emberfia napjai és a mi napjaink is abban hasonlítanak egymásra, hogy vannak jelek és figyelmeztetések, de a világ fiai nem vesznek tudomást róluk (folytatják megszokott életüket).
Akármit teszünk, mindig figyeljünk arra, hogy Isten akarata szerint éljünk! És akkor is dolgoznunk kell a Krisztussal való közösségünk bárkájának építésén, ha közömbösség vesz körül minket, vagy egyenesen kinevetnek érte, mint Noét. Jó, ha már most számot vetünk azzal, hogy mi mindent kell itt hagynunk, ami haszontalan az örök üdvösségünk szempontjából. Mindennap legyünk készen a Krisztussal és elhunyt szeretteinkkel való találkozásra és a velük való boldog, örök együttlétre!