Az Élet Urának gondviselő szeretetét köszönjük meg Kovács Lajos P. Bánkért, aki 2020. október 1-én (életének 94., szerzetességének 78., papságának 69. évében) hazatért Teremtőjéhez. Bánk atya 21 éven keresztül volt a helyi ferences közösségünk tagja. Foglaljuk imáinkba!
Bánk atya temetése 2020. október 9-én
a Pesti Ferences Templomban lesz.
12.15-től halotti zsolozsmát imádkozunk,
12.30-kor szentmisét mutatunk be érte,
majd a templom kriptájában helyezzük örök nyugalomra.
- Bánk atya 1927. február 6-án született Felsősegesden.
- 1942-ben öltötte magára a habitust Búcsúszentlászlón a Szűz Máriáról Nevezett Ferences Rendtartomány novíciusaként, majd a következő évben elkezdte középiskolai tanulmányait az esztergomi Ferences Gimnáziumban.
- 1947-ben Szombathelyre került teológus hallgatóként, majd tanulmányait 1950-től a Központi Szemináriumban folytatta.
- 1951-ben a Pesti rendházban tette le örökfogadalmát, majd ugyanebben az évben november 4-én szentelték pappá.
- A doktorátus megszerzése után 1953-től a Szombathelyi Egyházmegye szolgálatában kápláni szolgálatot végzett Zalaegerszegen, Tófejen és Nován.
- 1960-ban az ÁEH utasítására elbocsátották az egyházmegyéből, ezért Budapesten bőrkesztyűszabászként, majd könyvelőként dolgozott.
- 1963-ban újra lelkipásztorként szolgálhatott Gencsapátiban, majd Zalalövőn plébánosként.
- 1987 márciusától Sárváron szolgált a Szent László templomban.
- 1988. szeptember 28-án vette át elődjétől a Mariánus provincia irányítását tartományfőnökként.
A rendszerváltás után sokat tett a provincia újraindulásáért, 1989-től Zalaegerszegen a miniszter provinciálisi hivatal mellett plébános és jelöltmagiszter volt. Következő évben a rendi káptalan új tartományfőnököt választott, de Bánk atya 1999-ig maradt Zalaegerszegen. Ezt követően provinciálisként a pesti Ferences rendházba került, ahol a gvardiáni feladatot is ellátta. A lelkipásztori feladatok mellett könyvet írt, sőt a modern kor kihívásaira válaszolva az internet adta lehetőségeket is kihasználta az Örömhír terjesztésére.- 2005-től, amíg egészsége engedte, lelkipásztorként működött a pesti Ferences Templomban.
- Életének utolsó hónapjait az esztergomi Ferences Szociális Otthonban töltötte. Ferences derűvel és bölcsességgel élt, elviselve egészségének romlását is.
Bánk atya visszaemlékezéséből:
„Amikor fogadalommal köteleztem el magam a kisebb testvérek rendjében, a Bánk nevet kaptam. A szerzetes meghal a világnak, elveszti világi nevét. Az ünnep mindig alkalom a számvetésre, a pillanatnyi elcsendesedésre.
1951. november 4-én szentelt pappá örökfogadalmas szerzetesként Kovács Sándor szombathelyi püspök. Egy évvel korábban már megtörtént a szerzetesek szétszóratása. A rendi közösségtől megválni kényszerültem. A felszentelés szövege egyházmegyés kispapok esetében így hangzott: Téged felszentellek a Szombathelyi Egyházmegye titulusára. A ferencesek szentelésekor pedig akkoriban a következőket mondta a szentelő apostolutód: Téged pedig felszentellek a szegénység titulusára, ami annyit jelent, hogy a szerzetest senki sem köteles eltartani. A szentelő püspök azonban nekem semmit nem mondott, csak egyszerűen felszentelt.
A teológiai doktorátus megszerzése után mégis a nyugat-magyarországi püspökség fogadott be, és ott szolgáltam némi megszakítással a rendszerváltozásig.
A kommunista évtizedekben betiltott mariánus ferences rendtartomány titokban kinevezett tartományfőnöke voltam a nyolcvanas években, majd a kilencvenes esztendőkben többször is újraválasztottak erre a tisztségre. Visszaszereztem a rendnek Sümeget, Szombathelyt, Bucsuszentlászlót, Zalaegerszeget és természetesen a pesti ferences templomot.
A pesti ferences templom híveit szolgáltam nap mint nap. Hirdettem a szószékről Isten igéjét, magyaráztam a Szentírást. A gyóntató szolgálatban állandó segítője vagyok mind a napig a bűnbánat szentségében részesedni kívánó híveknek, a dogmatikatudományban segítem a kezdő tanítványokat. A nehéz időkben vezetője voltam rendünknek, segítettem, irányítottam a szerzetesi élet újjászerveződését, neveltem az új hivatásokat, támasza, segítője vagyok a hozzám forduló, vigaszt kereső embereknek. Rendíthetetlenül szolgálom Jézus Krisztust szóval, tettel, cselekedettel.
Miért adok hálát? Drága jó szüleimért, akik soha nem mulasztották el a vasárnapi szentmisét. Hálát adok azért, hogy olyan kegyelemben részesültem, hogy mindig együtt tudok érezni a bajba jutottakkal. Hálát adok a nélkülözésekért, a mellőzöttség éveiért, mert ez mind kegyelmek forrásává vált az életemben.”
Adj, Uram, örök nyugodalmat neki!