Magyarics Dóra Magdolna – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem történelem-hittan tanárszakos hallgatója – tart élménybeszámolót az örményországi tanszaki kirándulásról 2018. június 2-án, szombaton este fél 8-kor a Pesti Ferences Templom Szent Ferenc termében. Mindenkit szeretettel várunk!
Kategória: Hirdetések
Szentségimádás az Eucharisztikus Kongresszusra készülve
Egy évvel ezelőtt elkezdődött országunkban a 2020-as Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés. Az előkészületi feladatok között a legfontosabb az imádsággal való készület. Ahogy 2017-ben, Krisztus Király ünnepén szentségimádást tartottunk templomunkban, úgy most Úrnapja alkalmából újra szerveződik egy világméretű szentségimádás, melyhez templomunkkal is csatlakoztunk! Világszerte 2020 helyszínen szeretnénk együtt, egy időben Jézust imádni! Arra hívunk…
Hirdetés 2018. május 20.
Pünkösd A Belvárosi Ferences Kántorátus új szkólatagjainak avatása Pünkösdvasárnap az esti fél 7-es szentmise keretében kerül sor. Foglaljuk őket imáinkba. Holnap, pünkösdhétfőn hétköznapi miserend lesz templomunkban. Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve szentségimádást tartunk jún. 2–án, szombaton délután 5 és 6 óra között. Ebben az időpontban az egész világon együtt imádkozunk azért, hogy Krisztus egyre többen és…
Élő Rózsafüzér Zarándoklat Budapest körül
Az Élő Rózsafüzér Zarándoklatot hazánkért, Budapestért és a Budapest körül élőkért 2018. május 26-án lesz, immáron tizenkettedik alkalommal. A budapesti Élő Rózsafüzér Zarándoklat kilenc egyidejű gyalogos zarándoklatból áll, érintve városszéli plébániákat, kegyhelyeket, természeti és kulturális értékeket. Egy-egy szakasz kb. 20 kilométer hosszú. Információ: www.elorozsafuzer.hu Zarándoklati végpontokon, 19.00 órakor szentmise bemutatását vállaló főtisztelendő atyák: Erdő Péter bíboros,…
Loretoi énekfüzér IV. május 19-én
Kercza Asztrik ferences atya szervezésében és közreműködésével szólal meg templomunkban a Loretoi énekfüzér 4. része 2018. május 19-én este fél 8-kor. A sorozat sorra veszi a Loretoi litánia minden Szűz Mária megszólítását, hogy az elhangzó elmélkedések és a hozzá kapcsolódó énekek segítségével jobban megértsük Égi Édesanyánk egy-egy megszólításának kialakulását és teológiai mélységét.
Hirdetés 2018. május 13.
Urunk mennybemenetele (csak szombaton:) Ma este a Gergely Ferenc emléksorozat keretében Nagy István felvidéki magyar orgonaművész hangversenye lesz. Az elmélkedéseket Ágoston atya vezeti. További részletek: ITT. Asztrik atya szervezésében a Loretoi énekfüzér 4. része lesz hallható templomunkban május 19-én, szombaton este fél 8-tól. További részletek: ITT. A Belvárosi Ferences Kántorátus új szkólatagjainak avatása Pünkösdvasárnap az…
Karizmák ünnepe
Pünkösdhétfőn, május 21-én lesz az egyházmegyei majális a máriaremetei kegytemplom kertjében. Idén a figyelem fókuszába az Eucharisztikus Kongresszusra való előkészület áll. A nap témája: Eucharisztikus közösség – közösség az Egyházban A program az alábbiak szerint alakul: – 10.00 órától plébánosok és világi munkatársaik tesznek tanúságot a közösségben megélt eucharisztikus életről. – Egész nap lehetőség lesz…
Hirdetés 2018. május 6.
Húsvét VI. vasárnapja Május 12-én, szombaton az esti fél 7-es szentmisén templomunk Greccio Énekegyüttese szolgál. Ezt követően 19.30-tól Nagy István felvidéki magyar orgonaművész hangversenye lesz. Elmélkedést tart, és a műveket ismerteti: Hován Ágoston atya. Május hónap folyamán minden este 1/4 7-től a Loreto-i litániát énekeljük a templomunkban a Boldogságos Szűzanya tiszteletére. Isten éltesse az Édesanyákat,…
Tömegtájékoztatási világnap
Ferenc pápa üzenete a tömegtájékoztatás 52. világnapjára Magyarországon idén május 6-án tartjuk a tömegtájékoztatás világnapját. A Szentatya ezen a napon hagyományosan üzenetet intéz a hívekhez. Idei üzenetének témája: „Az igazság szabaddá tesz benneteket (Jn 8,32). Az álhírek és a békét szolgáló újságírás”. Kedves Testvérek! Isten tervében az emberek közötti kommunikáció a közösség megélésének…
Nagy István (Felvidék) orgonakoncertje május 12-én
A Gergely Ferenc egyházzenei áhítat-sorozatunk egyik célja az, hogy ismert orgonaművészek mellett pályakezdő tehetségeket is bemutassunk. Nagy István 1982-ben született Érsekújvárott. Tanulmányokat folytatott a pozsonyi Komenský Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán, majd a nyitrai Konstantin Tudományegyetem Pedagógiai Karán (zongoratanára: Csehi Ágota zongoraművész) és a nagytapolcsányi konzervatóriumban prof. Juraj Mičúneknél (orgona). Részt vett prof. Jaroslav Tuma, prof. Stefan…