Évközi 24. hét, szerda – Lk 7,31-35 Engedelmeskedünk-e Jézus bűnbánatra és örömre szóló felhívásának? A mai evangélium szerint Jézus nemzedéke nem fogadta el sem János bűnbánati felhívását, sem Jézus örömhírét. A Keresztelőt szélsőségesen kemény aszkéta-élettel vádolták, Jézust pedig, aki együtt evett-ivott az emberekkel, hogy szót értsen velük, falánk és borissza embernek emlegették, csak hogy az…
Kategória: Ágoston atya napi homíliái
Szeptember 15. Évközi 24. vasárnap
24. vasárnap C. – Kiv 32,7-14; 1Tim 1,12-17; Lk 15,1-32 Hisszük-e, hogy az Isten végtelenül irgalmas szeretettel szeret minket? !!! Jézus szerint „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön? (Lk 18,8) János evangélista így foglalja össze hitünk lényegét: „Megismertük a szeretetet, amelyet Isten oltott belénk, és hittünk benne.” (1Jn…
Szeptember 14. Szent Kereszt felmagasztalása
Szeptember 14. Szent Kereszt felmagasztalása – Jn 3,13-17 Mire gondolunk, amikor bárhol keresztet látunk (templomtornyon, útszélen, szobánkban, stb.) illetve keresztet vetünk? Előzmény: Nagy Konstantin császár (312. október) egy sorsdöntő csata előtt az égen a kereszt jelét látta, azzal a felirattal: „in hoc signo vinces!”= „e jelben győzni fogsz!” Ekkor a „keresztények Istenének” segítségét kérte. Győzelme…
Szeptember 11. Évközi 23. hét, szerda
Évközi 23. hét, szerda – Kol 3,1-11; Lk 6,20-26 Boldogok vagyunk-e? Tudjuk-e, hogy mi adja, illetve mi akadályozza meg a boldogságunkat? A boldogság vágya minden ember lelkében ott van, és kiirthatatlan. A boldogtalanságba nem lehet beletörődni: fáj, kínoz, megbetegít. Az életöröm hiánya depresszióssá tesz, magányba és kétségbeesésbe kerget. A filozófusok és a teológusok véleménye szerint…
Szeptember 8. Évközi 23. vasárnap
Évközi 23. vasárnap C – Bölcs 9,13-19; Filem 9-17; Lk 14,25-33 Minden(ki)nél jobban szeretjük-e Jézust? Azt még el tudjuk fogadni, hogy aki Jézus követésének a legradikálisabb formáját választja, annak Jézust minden(ki) fölé kell helyeznie, vagyis le kell mondania a család meghittségéről, meg kell válnia minden tulajdontól és késznek kell lennie életének odaadására is. De azon már…
Szeptember 7. Kassai vértanúk
Szeptember 7. Bölcs 3, 1-9; Mt 10, 28-33 – Szent Márk, István, Menyhért kassai vértanúk Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. hogy amikor körülöttünk tombol és pusztít a vak gyűlölet, erős-e bennünk az Istenbe vetett hit, a bizakodó, szilárd reménység és a hűséges, áldozatos szeretet? Ma arra emlékezünk, hogy amikor Bethlen Gábor és Rákóczi György hajdúi 1619. szeptember 5-én elfoglalták…
Szeptember 5. Évközi 22. hét, csütörtök
Évközi 22. hét, csütörtök – Kol 1,9-14; Lk 5,1-11; Jól felkészültünk-e erre a szentmisére? Mit kérünk az Istentől, és mennyire vagyunk nyitottak az ő akaratának az elfogadására? Akkor készültünk fel jól a szentmisére, ha már akkor tudtuk, hogy mit akarunk kérni és miért akarunk hálát adni, mielőtt beléptünk a templomba. Nem kell szégyellnünk, ha általában…
Szeptember 4. Évközi 22. hét, szerda
Évközi 22. hét, szerda – Kol 1,1-8; Lk 4,38-44 A Kolosszei híveknek írt levél bevezetésében találjuk a szokásos köszöntést: „Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól!” Nem adunk-e teret a hatalomvágy és az önzés ördögének? Megvan-e bennünk a szolgálatkész lelkület? Pál apostol megdicsérte a kolosszeiek hitét, reményét és szeretetét. Ez a…
Szeptember 3. Évközi 22. hét, kedd
Évközi 22. hét, kedd, – Lk 4,31-37 Milyen megszállottság van rajtunk és bennünk? A Szentlélek irányítása alatt élünk-e? Biztos tény, hogy minden ember halandó. Földi életünk lezárásának időpontja bizonytalan, ezért mindig készen kell lennünk a számadásra. Az is kétségtelen tény, hogy sem az egész univerzumban, sem a lelki életünkben nincs teljes vákuum. Vigyáznunk kell arra,…
Szeptember 2. Évközi 22. hét, hétfő
Évközi 22. hét, hétfő – Lk 4,16-30 Milyen hatással van életünkre Jézus tanítása? Aki először találkozik Jézus programbeszédével, amelyet Izaiás prófétára hivatkozva mondott el, teljesen megérti, elfogadja és átéli Jézus názáreti kortársainak magatartását, felháborodását és tiltakozását. Ahhoz, hogy Jézus programbeszédét megértsük, elfogadjuk, és saját tapasztalatunkkal igazoljuk, előbb Jézus későbbi tanítását kell megérteni és elfogadni. Aztán…