Advent 1. hete, szombat – Iz 30,19-26; Mt 9,35-10,1.6-8 Elfogadjuk-e Isten irgalmas szeretetét? Akarunk-e részt venni ennek a szeretetnek a továbbadásában? Ma is érvényes lehet társadalmunkra az, hogy Jézus: „ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek”. Az ószövetségi olvasmány megerősít…
Szerző: pestiAdminn1
Adventi kamarakoncertek templomunkban
2024. december 6. – Advent I. hete, péntek
Advent 1. hete, péntek – Iz 29,17-24; Mt 9,27-31 Hisszük-e, hogy Jézus a világ világossága? Követjük-e Őt? Vállaljuk-e testvéreinket gyöngeségeikkel együtt? Jézus nyilvános működésének megkezdésével kapcsolatban Máté evangéliuma Izaiás prófétát idézi: „a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott. Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek” (Mt 4,16). Izaiás próféta…
2024. december 5. – Advent 1. hete, csütörtök
Advent 1. hete, csütörtök – Iz, 26,1-6; Mt 7,21.24-27 Biztos alapokra építjük-e egyéni, valamint közösségi életünket? Ha meg akarunk felelni mindenki elvárásának, illetve olyan szabályok szerint akarjuk építeni életünket, amelyekben mindnyájan meg tudunk egyezni, akkor a leggyengébb réteget, a homokot választjuk. Mert csupán egyvalami van, amiben mindnyájan megegyezünk, az ősbűn miatti rosszra hajló…
A fügefa reménye – Martos Levente Balázs konferenciabeszéde advent első vasárnapján
Jézus többször jelként tekintett a fügefára, gyümölcsöt keresve rajta. Ma gyakran szenvedünk attól, hogy gyümölcstelennek érezzük keresztény közösségünk életét. Mi ad reményt a félig elszáradt, gyümölcstelen fügefának? Bevezetés Ferenc pápa 2025-re szentévet hirdetett. Az egyház és a pápák szokását követi, akik az utóbbi időben minden 25. évet ilyen szentévvé nyilvánítottak. A szentév egyik sajátos gyakorlata…
2024. december 4. – Advent 1. hete, szerda
Advent 1. hete, szerda – Iz 25,6-10a; Mt 15,29-37 Az Úr négyféle eljövetele közül melyik eljövetelére való felkészülést tartjuk a legfontosabbnak? Adventben nemcsak karácsonyra, az Úr első, 2000 évvel ezelőtt történt eljövetelének megünneplésére készülünk. Mindig szükséges készen állnunk arra a kegyelmi eljövetelére is, amikor Úr életünkben mindennap eljön hozzánk! Mert a Messiás mindennap…
2024. december 3. – Advent 1. hete, kedd
Advent 1. hete, kedd – Iz 11,1-10; Lk 10,21-24 Boldoggá tesz-e minket, hogy befogadhatjuk Jézust? A lelkiismeret-vizsgálatot segítő kérdésre adjunk egyértelmű választ!… Igen, vagy nem? Azután pedig válaszoljunk a következő kérdésekre is! Hiszünk-e az Atya irántunk való szeretetében? Hisszük-e, hogy a Fiú szeretettel vállalta a küldetését értünk? Értékeljük-e a Jézus Krisztus által…
2024. december 2. – Advent 1. hete, hétfő
Advent 1. hete, hétfő – Mt 8,5-11 Bízunk-e Isten szeretetében, valamint az ő hatalmában? Vajon miért került a pogány kafarnaumi százados története Advent első hétköznapjára? Talán azért, mert Jézus egy alkalommal az Isten ítélkezésével kapcsolatban azt mondta, hogy: „az Isten… hamarosan igazságot szolgáltat… Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e…
2024. december 1. Advent I. vasárnapja
Advent 1. vasárnapja 1Tessz 3,12-4,2; Lk 21,25-28,34-36 Hogyan készülünk az Úrral való találkozásra? A mai nappal új egyházi évet kezdünk. Ennek első időszaka az advent, amelynek a neve a latin „adventus Domini” kifejezésből származik. Ez azt jelenti, hogy az Úr jövetele, az Úr érkezése. Az adventi időszakban az Úr négyféle eljövetelére emlékezünk….
Templomunk hírei – 2024. december 1., Advent I. vasárnapja
HIRDETÉS ADVENT I. VASÁRNAPJA 2024. DECEMBER 1. Szeretettel hirdetjük, hogy Az adventi vasárnapokon, 18:00-kor lesz a gyertyagyújtás és a zsolozsma, a konferenciabeszédeket pedig Martos Levente Balázs segédpüspök úr vezeti; ma a Fügefa reménye, jövő héten a Búzaszem reménye címmel. Jöjjünk minél többen Isten igéjének befogadására! A rorate-misék 6.00-kor kezdődnek, jó lenne, ha ez a szép…