Május 24. Az Assisi Szent Ferenc bazilika fölszentelése Jel 21,1-5; Jn 10,22-30 Igyekszünk-e templommá lenni? Ferenc testvér 1226. október 3-án este költözött az örökkévalóságba. Már másfél év múlva szentté avatták. A tiszteletére Assisiben épített templom alapkövét rögtön a szentté avatást követő napon (1228. május 28-án) IX. Gergely pápa helyezte el. Az építkezés azután…
Szerző: pestiAdminn1
2025. május 23. – Húsvét 5. hete, péntek
Húsvét 5. hete, péntek – Jn 15,12-17 Tudjuk-e, hogyan lehetünk Jézussal baráti kapcsolatban, mi ennek a feltétele, illetve a következménye? Minden személyes kapcsolatot ápolni kell, főleg a házastársak közötti, valamint a szülők, illetve gyermekeik közötti kapcsolatot. Fontos a baráti kapcsolatok ápolása is. Általánosságban véve nehéz meghatározni, hogy melyek a barátságnak a jellemzői….
2025. május 22. – Húsvét 5. hete, csütörtök
Húsvét 5. hete, csütörtök – Jn 15,9-11 Hűségesek vagyunk-e a kapcsolatainkban? Életünk személyes kapcsolatokból áll. A legszorosabb, legmélyebb szeretetkapcsolat a világon az Atyának a Fiúval való kapcsolata, hiszen Ők csupán az egymáshoz való viszonyukban különböznek egymástól. Az isteni természet adásának, elfogadásának, illetve viszonzásának módján kívül nincs közöttük semmi más különbség. Emberi…
2025. május 21. – Húsvét 5. hete, szerda
Húsvét 5. hete, szerda – Jn 15,1-8 Életünk legfontosabb feladatának tartjuk-e a Jézussal, valamint az embertársainkkal való kapcsolataink ápolását? Jézusnak a szőlőtőről, valamint a szőlővesszőkről mondott példázata arra buzdít minket, hogy éljünk életközösségben, egységben az Atyával, a Fiúval, illetve egymással. Jézus a példázatát az „Én vagyok” kifejezéssel vezeti be, amelyben mindig Isten…
2025. május 20. – Sienai Szent Bernardin áldozópap
Május 20. Sienai Szent Bernardin áldozópap – Jn 14,12-17 Szoktuk-e segítségül hívni Jézust? Az utolsó vacsorán Jézus azt mondta tanítványainak, hogy: „Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok” (Jn 14,2-3). Tudjuk, hogy…
2025. május 19. – Húsvét 5. hete, hétfő
Húsvét 5. hete, hétfő – Jn 14,21-26 Hogyan valósul meg bennünk az Istennel való egység? A megváltás végső célja az ember teljes életközössége a Szentháromsággal. A Jézus búcsúbeszédéből vett mai evangéliumi részlet azt a folyamatot tárja fel, ahogyan az Istennel való egység kialakul bennünk. Ez nemcsak Isten műve, hanem ennek megvalósulásában az ember…
2025. május 18. – Húsvét 5. vasárnapja
Húsvét 5. vasárnapja – Jn 13, 31-35 Melyek a legfőbb erkölcsi alapelveink? Az általános iskola első osztályában az első szentáldozásra készülve két kérdésre volt szükséges tudnunk a választ (a hitoktatónk megfogalmazása szerint akkor is, „ha álomból ébresztenének fel minket”). Az első kérdés az volt hogy „mi végett vagyunk a világon?” A választ mindenki…
2025. május 17. – Húsvét 4. hete, szombat
Húsvét 4. hete, szombat – ApCsel 13,44-52; Jn 14,7-14 Hogyan lehetünk egységben Jézussal, valamint a mennyei Atyával? Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk arról, hogy Pál apostolnak ugyanaz a sorsa, ami Jézusnak. Pált szintén féltékenységből adták halálra honfitársai. Őrá is szitkokat, valamint rágalmakat szórtak, végül kiszolgáltatták a pogányoknak, hogy kivégezzék. Ez azt jelenti, hogy Krisztus…
2025. május 16. – Húsvét 4. hete, péntek
Húsvét 4. hete, péntek – Jn 14,1-6 Mi az életünk célja, valamint hogyan érhető el? Ha értékes életet akarunk élni, akkor szükséges jól megválasztani az életcélunkat, valamint a célunk elérésének módját, vagyis a részcélokat. Aztán ennek megfelelően, ezeket teljesítve szükséges élni. Az apostoli levelek szerint zarándokok, vándorok vagyunk életünk végső célja felé….
Húsvét V. vasárnapja – 2025. május 18. – templomunk hírei
HIRDETÉS HÚSVÉT V. VASÁRNAPJA 2025. május 18. Szeretettel hirdetjük, hogy Ma tartja/tartotta XIV. Leó pápa péteri szolgálatának ünnepélyes kezdetét. Imádságunk kísérje őt, hogy minden törekvése kedves legyen az Úristen színe előtt! A májusi litániákat ferences hivatásokért ajánljuk fel, az imaalkalmak hétköznapokon, 18.15-kor kezdődnek. A 20.00 – 22.00 közötti szentségimádásokat kedden a Ferences Ifjúság, csütörtökön…