Nagyböjt 5. hete, csütörtök – Ter 17,3-9; Jn 8,51-59
Mennyire volt komoly a Nagyböjt folyamán a bűnbánatunk?
Ábrám (= magasztos atya) 60 éves volt (!), amikor először részesült isteni kinyilatkoztatásban, és engedelmeskedett (!) Isten felszólításának: „Menj ki földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked!” Aztán 39 év múlva (!) szólt hozzá újra az Isten, megismételve ígéretét, hogy sok ivadéka lesz. Ennek bizonyságául kapta az új nevet: Ábrahám ( = sokaság atyja), és azt a további ígéretet, hogy leszármazottai nem lesznek mások földjének vándorai, mert az a föld, ahol áll, az övék lesz egészen. – Csak ezután 100 éves korában (!) született meg Izsák.
Jézus korában a zsidók már megtapasztalhatták, hogy Isten teljesítette ígéreteit. De amikor megjelent Jézus, az a nagy utód is, akinek jövetelében Ábrahám 2000 évvel korábban már hitt és örvendezett, kortársai nem hittek Jézusban. Sőt „köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból.” Szent Ágoston ezzel kapcsolatban azt mondta: „Az Ige, mint ember, elmenekült a kövek elől, de igazában azok jártak rosszul, akiknek a kő-szíve elől mint Isten menekült el.”
Krisztus keresztre feszítése után harminc év sem telt el, amikor 70-ben a rómaiak lerombolták templomot, és a zsidók a mai napig nem birtokolhatják békében azt a földet, amit Isten ígéreteként megkaptak. Krisztus óta mostanáig kb. annyi év telt el, mint Ábrahám óta Krisztusig. Ennyi év után már minden józanul gondolkodó zsidónak le kellene vonnia tanulságot.
De nekünk is el kell(ene) gondolkodnunk azon, hogy milyen áldásban lett részünk annak nyomán, hogy Krisztust elfogadta nemzetünk. Bőven termő nemzetté vált népünk a történelem folyamán, és a sok vérzivataros század ellenére is megerősödtünk. Ugyanakkor mi sem akarjuk felismerni, hogy mi az oka annak, hogy legalább 150 éve „mint a kéve, széthull nemzetünk”, és hogy mi vezetett Trianonhoz, és az utóbbi évszázad(ok)ban mindmáig tapasztalható „népesség-fogyáshoz”. És hogy napjaink ellentétei és viszályai, a könyörtelen önzés és anyagiasság miatti meghasonlások mögött a hitetlenség van.
Bárcsak a mi nemzetünkre ne lenne igaz, amit Jézus Izaiás prófétától idézett: „Megkérgesedett ennek a népnek a szíve, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak és meggyógyítsam őket.” Bárcsak azok közé tartoznánk, akiknek Jézus az előbbi kijelentésének folytatásaként azt mondta, hogy „A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall.” (Mt 13,15-16.)
! Érezzük át felelősségünket egész nemzetünk sorsáért, és legyünk boldogok, hogy ezt Isten ránk bízta! Legyen komoly a bűnbánatunk és a megtérésünk!