Évközi 7. hét, kedd – Mk 9, 30-37
Megragadjuk-e a kínálkozó alkalmakat és lehetőségeket a szolgáló szeretetre?
Az ambíció, a becsvágy, a nagyravágyás az egészséges ember természetes, Isten adta tulajdonsága, amikor különbek akarunk lenni a többi embernél. Viszont kerülnünk kellene a más emberekkel való összehasonlításokat, főleg a gőgöt és az elbizakodottságot, és különösen vigyázni kellene arra,
hogy a nagyravágyás nehogy hatalomvággyá, sőt törtetéssé alacsonyodjék, amely miatt az ember sokszor akár gonosz eszközökhöz is nyúl.
Inkább az érdekeljen minket, hogy mit jelent Jézus követői között nagynak lenni. Annyit jelent, mint alázatos szolgának lenni, nem pedig büszke elsőnek. A szeretetben kell naggyá lennünk és versenyeznünk. A szeretet a nagylelkűségben, a szolgáló lelkületben bontakozik ki. A versenyben az lesz az első, aki már nem a saját „elsőségével” törődik, hanem önfeledten tud szolgálatára lenni a többieknek, mint Jézus, aki „szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát… és megalázta magát, engedelmes lett mindhalálig…” (vö. Fil 2,6-8.)
Ne szalasszunk el egyetlen lehetőséget sem, amikor szolgálhatunk!