Évközi 5. hét, hétfő – Ter 1,1-19; Mk 6,53-56
Hálásak vagyunk-e Istennek életünkért és képességeinkért?
A Szentírás első mondataiban az Isten titkait fürkésző ember arra keresi a választ, hogyan és miért lett ez a világ.
Isten válasza: nem öröktől fogva létezik ez a világ, hanem az idők kezdetén a világ felett álló, örökkévaló és mindenható Isten a semmiből teremtette, és Ő kormányozza a világot, hogy a teremtés elérje a célját. A hatnapos felsorolás csak azt mutatja, hogy a szent író kortársai – emberi tudásuk szerint – milyen sorrendben gondolták el az egyes dolgok teremtését, nem pedig azt, hogy Isten valójában milyen sorrendben hozta létre a mindenséget.
Külön figyelmet érdemel, hogy amikor sötétség borította a mélységeket, Isten lelke (már) ott lebegett a vizek fölött.
A régi korok embere a semmi és a létező valóság közötti különbséget a sötétség és a világosság ellentétével érzékeltette. Ezért kezdődik a felsorolás a világosság létrehozásával.
Az összehasonlító vallástudomány rámutat még egy nagyon fontos tényre. Amíg a többi korabeli teremtés-mítoszban, amelyek szintén a világ kialakulásának módját és miértjét kutatják, az ember csupán melléktermékként, sőt a kitalált istengyermekek torzsalkodásának büntetéseként jelenik meg a világban, addig a bibliai teremtéstörténetben a világ teremtésének értelme és célja az ember. Vagyis az emberért, értünk teremtette Isten a világot. Minden értünk van, a mi örök üdvösségünkért. János evangéliumának prológusa, amely ugyanazzal a szóval kezdődik, mint a teremtéstörténet, még konkrétabban és pontosabban kifejti, hogy miért és hogyan lett a világmindenség. Ebben János evangélista Isten Igéjében jelöli meg a kezdetet és az okot, mert általa lett minden. Róla állítja azt is, hogy „benne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága.”
Többször is elhangzik: „Isten látta, hogy ez jó.” Az ember teremtése után is elhangzik: „Nagyon jó mindaz, amit alkotott”. Nem értjük, hogy akkor honnan van a rossz, a betegségek, a kereszt? A teremtéstörténet folytatásaként megtudjuk, hogy minden rossznak oka a bűn, a bűnök büntetése pedig a szenvedés és a halál.
A végső, a vigasztaló választ magától a megtestesült Igétől kapjuk meg, aki „betegségeinket hordozta”, és aki bűneinkért a keresztet is magára vállalta. Így lesz a kereszt gyümölcse a feltámadás. Ebben akkor lesz részünk, ha megérintjük Jézus ruhája szegélyét. Mi is csak ekkor gyógyulunk meg. A mai evangélium erről szól. Ahol Jézus megjelenik, áradnak feléje az emberek, „és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult”.
! A bűn következményétől, a haláltól csak a Jézusba vetett hit és bizalom ment meg. Egyedül Ő a mi életünk beteljesedése, megoldása és örök boldogsága.